Pártegyesülés halálos öleléssel

Pálffy Lajos - 2018. június 12. 11:22

Hetven évvel ezelőtt aztán odáig jutottak a hatalomátvételben az 1945-ben Magyarországra jött kommunisták, hogy nem volt már szükség a szociáldemokrata pártra sem. Június 12-én összeült az egyesülési kongresszus, megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, az ország pedig egyre mélyebbre merült a diktatúrában. És soha többé nem rúgtak labdába itt az igazi szocdemek.

Vajon a valóban tehetséges Kéthly Anna, a szocdemek utolsó valamirevaló vezetője tisztában volt-e azzal, hogy minden hiába, a Nyugat nem fog segíteni. Vagy elbúcsúznak a parlamentáris demokrácia utolsó, még működő morzsáitól is, vagy menniük kell. Mert minden ebbe az irányba mutatott, a „kék cédulás” választások után pedig valóságos száguldás kezdődött a bolsevik típusú diktatúrába, amely ellen a demokratikus hatalomátvétel talaján álló szocdemek nem tehettek semmit. Ugyanakkor a Moszkvában kidolgozott stratégia jegyében, ahogyan a kisgazdáknál, az SZDP-ben is ott voltak már a beépített emberek, jelesül az aktuális pártelnök, az ifjan már a Tanácsköztársaságot szolgáló Szakasits Árpád és helyettese Marosán György, aki pékinasból (innen a Bucigyuri név) egészen magasra jutott, az új párt fővárosi titkára, miniszter, majd a Minisztertanács elnökhelyettese lett.

Az események 1947 nyarától gyorsultak fel, megalakult a régió hatalomátvételeit koordináló KOMINFORM, a kommunista pártok tájékoztatási irodája, elutasítottuk lelkesen a Marshall-segélyt, a nagyvállalatok és bankok után államosították a 100-nál több embert foglalkoztató üzemeket és 1948. március 25-én megérkeztek a „munkásigazgatók” is, hogy minden tapasztalat és szakértelem nélkül üzemeket vezessenek. Eddigre már valójában is kettészakadtak a Magyarországon majd hét évtizedes hagyománnyal bíró szocdemek, 1948. február 18-án, amikor Szakasits éppen Moszkvában volt, Marosán megpuccsolta a pártot, győztek az egyesülést támogatók, Kéthlynek, Bán Antalnak, Szélig Imrének és Szeder Ferencnek mennie kellett. Két nap múlva Marosánék arról is megegyeztek a Magyar Kommunista Párt vezetésével, hogy az SZDP képviselőcsoportjának fele folytathatja majd az új, egyesült pártban, és összeírták azokat a szocdem hivatalnokokat, alispánokat, polgármestereket, főjegyzőket is, akiknek menniük kellett.

És 70 évvel ezelőtt megkezdődött a három napos egyesülési kongresszus, a Magyar Dolgozók Pártjának (dísz)elnöke Szakasits Árpád lett, a tényleges hatalommal bíró főtitkári címet Rákosi kapta, Marosán, Farkas Mihály és Kádár János főtitkár-helyettesként kerültek a csúcsra. De a lejtőn nem volt megállás, 1950-ben a közben egy esztendőt a köztársasági elnöki székben is töltő, egyre többet italozó Szakasits már börtönben ült, ahová cimborája, Marosán is hamarosan követte. De még jobban jártak, mint az egyesüléspárti igazságügy miniszter, Ries István, mert őt 1950. július 17-én egyszerűen agyonverték a váci börtönben úgy, hogy halála után tíz napig hivatalosan még ő volt a miniszter.

(A hazai szociáldemokraták pedig egy 1956-os felvillanás, és a rendszerváltás környéki próbálkozás – Petrasovits Anna – után talán végképp eltűntek a történelem süllyesztőjében.)

Borító: Cipőbolti kirakat az MDP második kongresszusát köszönti (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)