Pesztonkák világa

Pálffy Lajos - 2018. február 27. 11:17

A háztartási cselédek, cselédlányok, pesztonkák sorsát talán senki sem mutatta be drámaibban, mint Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében. Mert a faluról felkerülő tizenéves leányka számára egy egészen új világ nyílt meg a városban, amiben nem volt egyszerű eligazodnia, és ahol rettenetes dolgok is történhettek vele.

De azért nem az volt az általános, hogy a családfő olyan szükségletei mellett a pubertás „úrfi” első ilyen kalandjaiban is kötelezően részt kellett volna vennie. Nem, ez nyilván túlzás, ugyanakkor minden túlzásnak van némi valóságalapja. Aztán sokat elárul erről a világról Csók István Cselédközvetítőnél című festménye is, amin jól látszik, hogy ki van kiszolgáltatva ebben a helyzetben. Ugyanakkor a háztartási cselédekre is vonatkoztak a cselédek munkavállalását szabályozó törvények (az elsőt 1876-ban szavazta meg az országgyűlés), tehát Édes Anna sem volt teljesen kiszolgáltatva a munkaadója kényének, kedvének. Mint ahogy ezen törvények alapján a foglalkoztatója is meg tudott szabadulni a haszontalan, dologtalan cselédtől.

Mert biztos ilyenek is voltak, mégis ezek a 15-17 éves kortól a városokban kis batyujukkal megjelenő lányok leginkább látástól vakulásig dolgoztak. A háziasszony felügyelete (már ha volt rá affinitása, például Karithy Frigyes feleségének nem nagyon volt) mellett főztek, mosogattak és takarítottak, de a mosást is általában rájuk bízták, sőt, sokszor a gyerekek felügyeletével is meg kellett birkózniuk. Jellemző volt, hogy egy-egy, az adott faluból már régebb óta városon szolgáló, esetleg itt férjet is találó lány, asszony szervezte a többi falubelijének a foglalkoztatását. Akik, különösen a sokgyermekes, szegényebb családokból elindulva többnyire a kelengyére valót akarták megkeresni a városban. Mert e nélkül az akkori szokások szerint nem volt esélyük otthon a férjhez menetelre. Az is előfordulhatott, hogy a cselédnek jelentkező már „igaz mátkát”, kapcsolatot hagyott otthon, hogy az egy-két év alatt megkeresett pénzből aztán megvalósíthassák szerény álmaikat.

Aztán azt sem felejtsük el, hogy sokaknak nagyon is megtetszett ez az új világ, így hát a városban igyekeztek férjet fogni maguknak. Persze nem álltak össze mindenkivel, a „cselédkorzón” igyekeztek „nyugdíjas állással” rendelkező vőlegényt találni. A hivatalsegédek, postások, rendőrök és vasutasok pedig a Keleti és a Nyugati pályaudvarok környékén, vagy a Fővám térnél vasárnap délutánonként, amikor a cselédlányok kimenőt kaptak, megtalálhatták a jövendőbelijüket. A cselédek az első időkben jellemzően a konyhában laktak. A 19. század vége felé, és a 20. század első felében aztán sokszor már úgy tervezték a bérházakat, hogy a konyha mellett egy kis félszobát alakítottak ki a cselédnek. Akinek a lakhatást és a kosztot is levonták a béréből, viszont megkaphatta a gazdaasszony, nagyobb lányok levetett, megunt ruhadarabjait. Amiket aztán büszkén vett magára hazautazás előtt, hogy a falu poros utcáján végig gyalogolva bemutathassa a városi divatot.

Borító: Csók István: Cselédközvetítőnél (kovacsgaborgyujtemeny.hu)