Psota Irén, aki kutyákra cserélte a férfiakat

Kecskés Nikoletta - 2023. április 17. 10:01

Mennyire járult hozzá Psota Irén legendásan szélsőséges természetéhez a traumákkal terhelt gyermekkor? Valószínűleg nagymértékben. Ha egy kislányt szinte minden nap kínoz az éhség, s ráadásként kénytelen végig nézni, ahogy apja brutálisan bántalmazza az édesanyját, annak lelki következményei általában a felnőttkorba is begyűrűznek.

Psota Irénnek pedig ezt jelentették a gyermekévek: éhezést és erőszakot. Pedig szülei kapcsolata a kezdetekkor szerelemnek indult. Anyja, Dávid Ilona egy férjet már elgyászolt, özvegyasszonyként ismerte meg a kocsifényező Psota Istvánt, aki eleinte nem látszott rossz embernek. Csak később derült ki, hogy az alkohol őrjöngő szörnyeteggé változtatja. Az állandó italozás nemcsak pofonokat, de szegénységet is teremtett a család számára. A kis Irén gyakran felkutatta és megette testvérei eldugott morzsáit, ha pedig nem volt ilyen szerencséje, sokszor bátyjaival együtt koldulásra adta a fejét.
Talán még ennél is borzalmasabbnak élte meg anyja mindennapos bántalmazását. Pár évre ugyan megszabadult a terrorizáló apától, amikor a férfit emberölési kísérlet miatt lecsukták – a feleségét próbálta részegen lelőni –, ám Psota István a letöltött büntetést követően visszaköltözött a családhoz. És minden kezdődött elölről… A tinédzser Irén végül nagy adag gyógyszerrel próbált szabadulni a traumákkal terhelt mindennapokból, de szerencsére csupán az otthon talált székletfogót szedte be, így öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel.

A háború után érdeklődése a színészet felé fordult, csakhogy hiába próbálkozott egy meghallgatáson: a tragikomikus tévedés, amelynek áldozatul esett, megpecsételte az első felvételi kimenetelét. „Harmincnyolc fokos lázban égek mindig” – szavalta az általa logikussá módosított József Attila verset. Persze, elutasították. Mégsem adta fel. Néhány év múlva a színművészeti főiskola felvételijére első szerelme, Seregi László készítette fel, s a lány úgy robbant tehetségével a bizottság elé, hogy képtelenség volt figyelmen kívül hagyni. Már ekkor elterjedt róla, hogy „őrült”. Szélsőséges hangulatváltozásai, kiegyensúlyozatlan érzelmi állapota színészi teljesítményét nem befolyásolták, magánemberként viszont gyakran türelmet és megértést követeltek környezetétől.

A főiskolás évek több jelentős sorsfordulót is tartogattak a fiatal Psota számára. Az egyik apja öngyilkossága volt: a férfi részegen egy játszótéren felakasztotta magát. A másik egy új szerelem, amely Makk Károly személyében érkezett az életébe, túl sokáig azonban ez sem járt boldogsággal. Néhány éves élettársi viszonyt követően ugyanis döbbenetesen megrázó szakítást kellett feldolgoznia a lánynak: eljegyzésük ellenére a férfi végül nem őt, hanem Krencsey Mariannt vezette oltár elé. Irén keserűségében egy meggondolatlan házasságba menekült, de alig telt el egy kis idő, a valódi szerelem ismét beköszöntött az életébe. „Mindennél előbbre valóbbak voltak a beszélgetéseink, sétáink, érintéseink, együtt alvásunk, együtt ébredésünk. (…) Ahogy érintett… Senki másnak nem volt szabad hozzámérnie, mert ott volt a keze, az a gyönyörű.” – emlékezett később kapcsolatára Molnár Jánossal. Bármennyire is szerették azonban egymást, a tragikus sorsfordulatoktól János sem tudta őt megóvni. A színésznő, aki már korábban is vágyott az anyaságra – s akit önéletrajzi írásai szerint Makk Károly számtalan abortuszra kényszerített viszonyuk során –, egy méhen kívüli terhesség következtében örökre meddővé vált. S mintha ez önmagában nem lett volna elég csapás, imádott férjét hamarosan külföldre kényszerítette az élet az 1956-os forradalom politikai viharában.

Harmadik férje, Ungvári Tamás irodalomtörténész mintha már csak „pótléknak” bizonyult volna Irén számára. 12 évig bírták egymás mellett, majd elváltak. Ettől a naptól fogva Psota „eljegyezte magát a magánnyal”. Életét a próbák, a fellépések, s a kutyáiról való gondoskodás töltötték ki. A visszaemlékezések szerint azonban utolsó pillanatáig nem feledett különleges, ízig-vérig nőként létezni. „Talán arra vagyok hiú, hogy olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok. Akár csutak hajjal, humorommal, groteszkségemmel, drámámmal, komédiázásommal, mindennel, amilyennek születtem, amilyenné alakultam.” – hangzott el egy nyilatkozatában, s legalább ebben nem kellett csalódnia. Elfogadták.

Borítókép: Sonia szerepében Loleh Bellon: Csütörtöki hölgyek c. darabjában, 1983-ban (Nemzeti Színház CC BY-NC-ND)