Rákóczi és a szépírás: Bárkányi páter, a magántanár I.

Fáy Zoltán - 2022. május 6. 8:51

A Vezérlő Fejedelmet ezernyi szál fűzte a ferencesekhez. Október 4-ére írt fohászában például keresztneve kapcsán fogalmazott meg egy lényegében lételméleti kapcsot: „Ez a nap, Uram, Szent Ferenc emlékének szentelt ünnep, akinek nevét viselem, s akit szent Fiad az ő alázatossága, szegénysége és szeretete példájául méltóztatott elém állítani…” De Szent Ferencre vonatkozó ismereteit aligha csak a keresztséggel, vagy ennek örvén a családi-dajkai tanítástól nyerte, hanem inkább egy kalandos életű, XVII-XVIII. században élt szerzetestől, Bárkányi Jánostól, aki édesanyja, Zrínyi Ilona gyóntatója és bizalmasa is volt.

Bárkányi életrajzának minden részletre terjedő feltárása a korszak történelmi adatainak hiányos volta miatt vélhetőleg sohasem lesz lehetséges. Hosszabb-rövidebb tanulmányok készültek ugyan életének egyes részleteiről, ám ezek főként a ferences rendi történetírás némiképp romantikus vonulatához tartozván (Balanyi György, Mérő Mihály) a hiányzó adatokat nagy lelkesedéssel és empatikus készséggel ugyan, de mégis hazafias és hitbuzgalmi kijelentésekkel helyettesítették. Thaly Kálmán csak töredékeket és nem minden esetben forrásokkal alátámasztott megállapításokat közölt, Szántó Konrád és Mészáros István viszont elvileg se férhetett hozzá minden adathoz, hiszen a dokumentumok a XX. század második felére részben megsemmisültek, részben hosszú ideig lappangtak.

A török hódoltság végének érdekes alakja, a barokk szerzetesi újjáépülés meghatározó személyisége, Thököly mozgalom és a Rákóczi szabadságharc idejének sokféle szerepet betöltő szerzetese vélhetőleg Nagybárkányban született 1645 körül; szülei a Mátyás névre kereszteltették. Az életére vonatkozó első biztos adat már ferences novícius korából származik: az 1662-ben szerzetesi újoncévét töltő tizenhét-tizennyolc éves fiatalnak rendtársaival együtt menekülnie kellett a kolostorból a város felé délnyugatról törő tatár csapatok miatt. Más megoldás nem lévén, a kolostor lakóinak egy része délkelet irányába, a hódolt területek felé vették útjukat, és Gyöngyösön keresztül Szegeden telepedtek le. Legalábbis az újoncok, Erdős Athanáz és Ambrovich Ágoston teológiai tanár mellett Senthei András, Bárkányi János és Balogh Jeromos, akik az 1663-as rendi iratok szerint meg is kezdhették a klerikátust, vagyis mai fogalmakkal szólva teológiai hallgatók lettek. Bárkányi életére vonatkozóan nincs minden évből adat, de két évvel később, 1665-ben és 1667-ben már Kassán tanulja a teológiát, 1668-ban pedig Körmöcbányán, ahol a kisebb papi rendeket is megkapta. 1669-ben már felszentelt papként említik, és Fülekre rendelték sekrestyésnek.

Pályája nagyon gyorsan ívelt felfelé – ha egy szerzetes esetében lehet egyáltalán ilyet mondani. 1671-ben Szendrőn magyar hitszónok, majd 1672-ben a huszonhét-huszonnyolc éves fiatal szerzetes már homonnai gvardián, vagyis házfőnök. A ferences hagyománynak megfelelően a fiatalokat lehetőleg évente más kolostorba helyezték, így került 1673-ban Bárkányi János ismét Szendrőre, immár házfőnökként. Hosszú élete alatt a sok viszontagságot megélt barát itt sem a nyugodt hétköznapok világával szembesült. A környéken pusztító, túlnyomóan protestáns kuruc csapatok elől már 1673 elején egyre több katolikus menekült a kolostorba, és július-augusztusban 1500 katona meg is támadta a várost. A komoly ostrom ellenére a szerzetesek nem voltak hajlandók hittagadással, a kegytárgyak átadásával megmenteni magukat, és a végsőkig ellenálltak. A szabadcsapatok végül elunván a hasztalan várakozást felgyújtották a rendházat, majd az egész várost, és a település lovait maguk előtt hajtva elvonultak. Egyedül a kolostor anyagi ügyeit intéző világi munkatárs, a szindikus háza maradt ép, ezért amíg nem sikerült újrazsindelyeztetni a templomot, itt tartották a miséket. A támadások azonban nem értek véget, ezért a szerzetesek biztonsági okokból a szendrői alsóvárban kértek menedéket, és két évig ott is éltek egy négyszobás, konyhás, tornácos házikóban, amelyik voltaképpen egy pince előtere volt.

(Folytatjuk)

Borító: Ferences barátok a középkorból (romkat.ro)