Rákóczi és a szépírás V.: A történet vége

Fáy Zoltán - 2022. szeptember 19. 6:28

Elértünk hát Bárkányi páter kalandos élettörténetének a végére. A nem hétköznapi életpályára a kuruc időkben az országban pusztító pestis tett pontot. Bárkányi 1710. szeptember 27-én halt meg, szokatlanul gyors lefolyású, de nyilván sokáig lappangó pestisben.

Szendrőre 1694-ben már házfőnöknek és hitszónoknak nevezték ki, de itt is csak egy évet töltött, mert 1695-ben már Gyöngyösön hitszónok. Egy évvel később Szolnokon teljesített szolgálatot, mint elöljáró. Nem lehetett egyszerű dolga: a város tizenegy éve szabadult fel a török uralma alól, bár szerzeteseket már a hódoltság alatt is küldtek ide. Nagyon valószínű, hogy a szolnoki ferences könyvtár néhány különleges kötete épp Bárkányi könyvszeretete miatt került a kolostorba – és menekedett meg valamiképpen a következő év gyújtogatásától. Ezeket a köteteket a bécsi minimita kolostorból rabolták el a törökök a város ostromakor, majd adták el 1687-ben a szolnoki ferenceseknek.

Szolnok után Szeged következett, itt 1697-ben hitszónok és gyóntató volt, majd Egerbe helyezték. Valószínűleg Egerben is építkezés zajlott ekkor, mert csak 1713-ban kapta meg a „rendház” rangot. Bárkányi itt két évig volt hitszónok, majd 1701-ben, szintén hitszónoki megbízatással Nagyváradra helyezték. Majd Kassa következett. Az 1704-es évből nem maradt adat, csupán egy kis bejegyzés a gyöngyösi számadáskönyvben: Rákóczi Ferenc egykori tanítója ellátására 10 aranyat küldött a rendháznak. A támogatás rendszeres volt, 1708-ban például 100 forintot vitetett neki. Ezután Kecskemétre, a következő évben Gyöngyösre helyezték, mind csupán egy-egy évre. Kassán és Kecskeméten házfőnök volt, Gyöngyösön 1706-ban hitszónok, és ebben az évben tiszteletbeli „kormánytanácsossá” választotta a rend, vagyis a tartományfőnök mellett működő tanácsadó testület (diffinitorium) tiszteletbeli tagja lett. Gyöngyösön 1707-től két évig maradt a 65 körüli, korabeli felfogás szerint már idős szerzetes. Egyes források szerint ez után Kecskemétre helyezték, más források szerint maradt Gyöngyösön.

Élete utolsó évét biztosan Gyöngyösön töltötte. Halála az idős szerzetes önfeláldozásának utolsó szép példája. A XVIII. század első évtizedében országszerte hatalmas pestisjárvány tombolt. Gyöngyösön 1709-1710 között volt a legnagyobb a veszedelem. A félelem elharapózott, a város – többé-kevésbé hatékony – karantén alá került. Meghaltak az orvosok, ápolók, sírásók. Egy kuruc vers szerint a halottakat csak kihúzták az utcára és az életben maradtak várták sorsuk jobbra fordulását. A házfőnök, Spányik Sándor, a klerikátot (a hittudományi főiskolát) Jászberénybe menekítette, a rendházat pedig karanténba vonta – talán a könyvtár egyik XVI. századi velencei orvosi könyvének tanácsára. Azonban a lakosság segítéséből kivették részüket a szerzetesek. A rendház udvarában álló Szent Rókus kápolna melletti kis viskóba egy-egy önkéntes költözött, aki gyóntatott, áldoztatott, feladta a betegek szentségét, eltemette a halottakat – és szükségszerűen megfertőződött.

Enni-innivalót egy kertben álló oszlopra raktak ki számára. Amikor megjelentek rajta a fekete foltok, meghúzta a kápolna harangját, és a következő önkéntes indult a kolostorból. Meggyóntatta, megáldoztatta beteg rendtársát, amikor meghalt, eltemette, majd folytatta munkáját. Huszonöt szerzetest ért így utol a fekete halál, de a kolostor többi lakója megmenekült. Bárkányi 1710. szeptember 27-én halt meg, szokatlanul gyors lefolyású, de nyilván sokáig lappangó pestisben.

Borító: Pestises betegek egy Szent Rókust ábrázoló festményen (Wikipédia)