Régi Karácsonyok

Pálffy Lajos - 2017. december 25. 10:09

A napokban Viberen küldte el barátom az óvodás kislányáról az intézményben készített karácsonyi fotót. A gyönyörű pici lány mellett egy műfenyő és „ikeás” rénszarvas állt, no és ott világított csupa nagybetűvel a felirat: XMAS. Az alábbi írást részben ez a fotó inspirálta.

Hogy a Karácsony mikor ment át ebbe a „xmasos”, műfenyős és vásárlós valóságba, azt láthatta mindenki, aki már elérte az ötödik ikszet. Közülük pedig sokaknak megadatott, hogy megismerjék a régi, két világháború közötti idők Karácsonyait is, amelyek talán az ötvenes, hatvanas évekig is életben maradtak. Kétségtelen, hogy a Trianonban megcsonkított ország talpra állásában fontos szerepe volt a hitnek, ezen belül a vallásosságnak is. És a Karácsony – ezt egy pillanatra se felejtsük el – a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Kereszténység nélkül nem is lehetne Karácsony, mint ahogy Európa sem, ezzel talán nem is illene vitatkozni. Ne is tegyük, nézzük inkább azokat a régi falusi Karácsonyokat, amelyek most már csak néhány ember emlékei között, és persze szépirodalmi alkotásokban (pl.: Fekete István) léteznek.

A Karácsonyt, Jézus születését az adventi időszak, az Úr eljövetelére való várakozás előzte meg az egyre fogyó nappalokkal. Krisztus Király vasárnapjával véget ért az egyházi év, hétfőn már lila miseruhát vett fel a pap. A „rorátéra”, az adventi időszak hajnali hatkor kezdődő miséjére pedig elindult a falu apraja, nagyja. Az általában még havas, szikrázóan fagyos reggeleken a templom felé tartó lámpásos emberek (falun a két világháború között ritka helyen még volt csak közvilágítás) köszöntötték egymást, beszélgettek mise előtt is után is. Akkoriban még advent idején a Születést várták, nem a vásárlás örömét, arany és ezüst vasárnapjait. És ezt a várakozást, magunkba szállást segítették elő az időszak templomi énekei, imái is. Lélekben készültek fel az emberek a Karácsonyra, az ajándékozás csak ezután jött valahol hátrébb a sorban.

A karácsonyfa alá, már ahol volt ilyen, sokszor saját készítésű ajándékok kerültek. Kötött kesztyű, rongybaba a kislánynak, pulóver és az apa által faragott, festett játék, összerakott hintaló vagy szánkó a kisfiúnak. Városra ajándékért csak ritkán mentek, a szaloncukrot is maguk készítették a karácsonyfadíszek jó részével, az aranyozott, ezüstözött diókkal együtt. Az advent egyben böjti időszak is volt, katolikus vidéken nem esküvőztek és báloztak, és persze kevesebb húst, ételt fogyasztottak. Jellegzetes szokás volt a Karácsony böjtje, amiből mára csak a karácsonyi rántott ponty, vagy a halászlé maradt meg. Régen 24-e, és a Szenteste szigorú böjt mellett telt el, de aztán az éjféli mise után azért előkerültek a sütemények, pálinkák is. Igaz, csak kóstolónak, mert aludni kellett, hiszen hajnalban az állatok már várták az ennivalót, a fejést és az almozást. A családot összehozó nagy étkezés a Karácsony napi ebéd volt, aztán megindult a vendégjárás is. Megnézték egymás karácsonyfáját, megkóstolták a süteményeket, az immár jól iható újbort, a frissen kifőzött pálinkát. Az ünnep előtt, alatt a betlehemesek, kántálók is járták a falvakat, és aztán még az év vége előtt regölni indultak a férfiak is.

Borító: Betlehemezők Vörsön 1971-ben, Korniss Péter volt a fotós (MaNDA)