Repülő csónakok az Adria felett

Pálffy Lajos - 2019. augusztus 26. 12:00

Aztán ha már emlegettük ezeket a hidroplánokat, nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan kerültek ezek a flottánkhoz, mire voltak képesek és ki volt az a pilóta, aki a legsikeresebben repülte ezt a furcsa, kétéltű jószágot.

Ami egyebek iránt nem a mostanság használatos úszótalpas hidroplán volt, inkább egy repülő csónakról kell beszélnünk, ahol a repülőgép törzse tulajdonképpen egy csónak volt, amit aztán a szárnyak végére applikált stabilizátorok tartottak egyensúlyban. No de eme repülő csónakok megjelenéséig is történt egy s más a szférában. Kevesen tudják, de a „légierő” legelső osztrák alkalmazása 1848 júliusában volt, mikor a forradalmi Velencét ostromló osztrákok papírléggömbökön 10 kilogrammos bombákat eregettek a lagúnák városa fölé. Aztán rendszeresítették az 1890-es években a megfigyelő léggömböket is, amiket a tüzérség irányítására használtak, és le voltak horgonyozva minden esetben. Ilyenből 12 csapattal rendelkeztünk a Nagy Háború kirobbanása előtt, majd Schwarz Dávid felfedezése után, a németek révén eljött a kormányozható léghajók kora is.

Repülőgépet 1909-ben, Bécsben gyártottunk először, majd négy év múlva már a pesti gyár is működött. 1914 nyarán pedig vagy hetven hadra fogható gép volt a hadsereg kötelékében. A Császári és Királyi Tengerészeti Repülőhadtest létrejöttét azok a tengerésztisztek szorgalmazták, akik látták a francia és az angol, hasonló feladatú egységeket. A pilótaigazolvánnyal is bíró sorhajó- vagy fregatthadnagyokat jobb híján a bécsújhelyi reptéren képezték tovább. Itt tett vizsgát négy hetes tanfolyam után Gottfried von Banfield is, aki angol származású tengerésztiszt fiaként született a cattarói bázison, 1890-ben. Apja még a döfőorrok utolsó csatájában (Lissa) vitézkedett, ő már kilenc igazolt légi győzelmével a levegő ura volt. De előbb még 1912 októberében a párizsi Szajnán tesztelte a Donet cég repülő csónakjait (vettek is kettőt mindjárt), majd a Póla melletti Szent Katalin szigeten létrehozott repülőbázisra került kiképzőnek. Az olasz belépés (1915. 05. 23.) után ő lesz a trieszti flotta repülőseinek a parancsnoka. Itt már jobbára osztrák gyártású Lohner M (L-16) repülő csónakokat találunk, a duplafedelű, 100 lóerős motorral hajtott, tolólégcsavaros törékeny szerkezet (fa, lakkozott vászon és dróthuzalok) két személyt vitt fel 18 (!) perc alatt 1000 méteres magasságba. De akár kilencvennel is tudott repülni, és a pilóta és a megfigyelő mellett még 150 kilogramm bombát is elbírt. Amit a megfigyelő hajigált ki az ellenséges vízijárműre, vagy parti erődre.

Védelmére vihetett magával egy jó karabélyt is, de a profi Banfield inkább két stabilan előretüzelő géppuskát szereltetett fel a megfigyelő helyére. És el tudta intézni, hogy az ő gépébe 145 lóerős motor is került, így már 140-el is száguldhatott az olaszok legnagyobb rémületére. Mert a géppuskákat leginkább olasz Caproni gépek ellen sütötte el 1916 nyarán, mikor a jegyzett 9 győzelem javát aratta. Banfield a háború végéig vagy 400 bevetést repült, megkapta az egyik legmagasabb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rend Lovagkeresztjét is és persze a német Vaskeresztet. A háború végén olasz fogságba került, aztán 1920-ban hazatért ősei földjére, a ködös Albionba. A tengerészeti repülőhadtest vagy 80 pilótával, 2500 fős személyzettel zárta a Nagy Háborút és lett aztán a horvátoké. 99 olyan pilótáról tudunk, aki hősi halált halt a bevetések során.

Borító: Egy Lohner a levegőben (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)