Repülővel érkezett, vonattal utazott, hajón távozott

Pálffy Lajos - 2021. október 20. 12:12

Éppen száz esztendeje annak, hogy az utolsó magyar király, IV. Károly másodszor is visszatért egykori országába, hogy elfoglalja trónját. De ekkor már egy szűk körű támogatói csoporton kívül mindenütt ellenállásra talált, a visszatérés a budaörsi csatával és száműzetésével végződött.

Utolsó királyunkról tudni kell, hogy mélyen vallásos és nagyon becsületes ember volt, és talán ebből adódóan is nélkülözött bizonyos politikai képességeket. De 1918. november 11-én ravaszul fogalmazott, mikor az eckartsaui vadászkastélyban, magyar arisztokraták és Wlassich Gyula, a főrendi ház elnöke előtt írásba adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „minden részvételtől az államügyek közvetlen vitelében visszavonul”. De a trónról nem mondott le formálisan, sőt, ugyanakkor felesége, Zita kijelentette, hogy egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható a trónjától. A történet pedig azzal folytatódott, hogy az önállósuló Ausztria baloldali vezetése a korábban ott már lemondatott Károlyt, és tágabb családját is megfosztotta minden vagyonától, és Svájc felé hagyott nekik szabad utat.

Ahová vonattal érkezett meg a volt uralkodó és családja, a Genfi-tó partján megfelelő körülmények között lakhattak. De Károlyt az elutasító Ausztriával ellentétben Magyarországról felkérések érték a visszatérésre. Elsősorban az ország nyugati felében a birtokos legitimista arisztokrácia állt mellette, amely erő kétszer is kevésnek bizonyult aztán a trón visszaszerzésére. Az első kísérlet 1921. március 26-án indult, mikor is Károly álnéven, vonattal utazott Svájcból Szombathelyig, ahol a püspöki palotában látták vendégül, és Teleki Pál miniszterelnök is épp akkor érkezett oda húsvéti lelki gyakorlatra (mások szerint vadászni). Teleki ebbe belebukott, Károly pedig hiába tárgyalt az engedékeny Horthyval a Várban, a kisantant államok, a szomszédok mozgósítottak, Károlynak április 6-án mennie kellett. A második próbálkozás egy Genfi-tó feletti sétarepülésnek induló, négy és félórás repülőúttal kezdődött, amely Dénesfa mellett, egy réten ért véget.

Sopronban mindjárt melléje is állt az Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy vezette csendőrzászlóalj, és a szombathelyi helyőrség is, Lehár Antallal az élen. Károly legitimista politikusokból kormányt nevezett ki Rakovszky István vezetésével, majd október 22-én a bevagonírozott csendőrökkel megindultak Pest felé. Két napig tartott az amúgy pár órás út, mert a királyt szállító szerelvényt minden nagyobb állomáson megállították a tisztelgő küldöttségek, ünneplő népek. A katonai erő is növekedett némelyest, mikor Biatorbágyra értek, ahol hírét vették, hogy Horthy csapatokat küldött elébük Budaörsre. Ezek jórészt a szabad királyválasztó Gömbös Gyula emberei és felfegyverzett egyetemisták voltak, és 16 halott árán megállították és be is kerítették a Károly mellett álló, bizonytalankodó erőket. Az uralkodót aztán egyből a tatai Esterházy-kastélyba, majd a tihanyi apátságba vitték. Ide jöttek el érte az angolok, majd a Glowworm (Szentjánosbogár) monitoron, a Dunán hajózva hagyta el az országot.

A király táborából aztán többeket bíróság elé állítottak, Lehár báró elhagyta az országot, Ostenburgot nyugdíjazták. A nemzetgyűlés pedig törvényben mondta ki Károly és a Habsburg-ház trónfosztását, miközben Magyarország királyság maradt. Az időközben boldoggá avatott Károly tiszteletére pedig a dénesfai landolás helyén kápolnát emeltek.

Borító: Tábori mise a csata előtt, a biatorbágyi állomáson (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)