Rontásűző nyírfából, az ajtóba támasztva

Pálffy Lajos - 2018. november 19. 1:03

Akkor most kanyarodjunk el kicsit a nehéz őszi munkáktól, nézzünk valami könnyebb, ugyanakkor némi ügyességet azért mégis csak igénylő elfoglaltságot, a seprűkötést, vagy inkább készítést.

Mert mikor a trágya kikerült a földekre, és a szántás után elvetették az őszi búzát is, a mezőn nem nagyon volt már több tennivaló. Voltak persze olyanok, akik az eke után ásóval, kapával eltüntették annak bizonytalanságait. Eldolgozták a szántóföld szélét, az eke kanyarodásának nyomait, a barázdák görbületeit. Mert a régi falusi világban némely gazdák adtak ilyen dolgokra is. Volt valamiféle verseny, hogy kinek rendezettebb a portája, a szántóföldje, rétje, kinek szebbek, tisztábbak az állatai. De most nem is erről lenne szó, hanem a porta rendezgetésének, takarításának egyik fontos szerszámáról, eszközéről, a seprűről. Ennek a vizsgált időszakban a Kárpát-medencében két közismert alapanyaga volt, a cirok, és a nyírfa, esetleg a kökény ága. Mivel az előbbire valóságos háziipar alakult ki szerte az országban (és virágzik még mindig, különösen Erdélyben és Kárpátalján), mi nézzük inkább az ágseprű készítését.

Ami jól használható volt az udvar takarítására, a szélhordta szalma és falevelek összeseprésére, s míg a cirokseprűt leginkább a lakóház tisztán tartásánál vetették be, addig robusztusabb, nehezebb „rokonával” a kamrákban, a padlásokon és az istállókban is dolgoztak. Ágsöprűt kötni valamilyen szinten minden gazda tudott, de természetesen, ahogy a kosárfonásnál, itt is megvoltak azok az emberek falun is, akik ezzel egészítették ki jövedelmüket. A folyamat ott indult, hogy leginkább ősszel, a lombhullás után levágták a fűzfákról a hosszan lenyúló ágakat. Ezeket aztán „puslikba” kötve hazavitték és a padláson szárították. Előfordult, hogy aztán az előző évben az erdőről behozott alapanyag került elő késő ősszel, vagy télen, mikor a gazdának volt már ideje az ilyen „ülőmunkával” is foglalkozni.

Mert nem járt különösebb felfordulással, söprűt kötni lehetett a jó meleg konyhában is, már ha a ház asszonya is megengedte. Az egyszerűbb, könnyebben előállítható forma az egyik nyeles változat volt. Itt a nyírfaágak vastagabbik végét megfaragták, majd a nyelet középre illesztve dróttal, vagy egy vaskarikával rögzítették. Nyeles ágseprűt készíthettek úgy is, hogy két a nyélre erősített merevítő közé hajtották be, vagy rögzítették a nyírfa ágait. Elterjedt volt az a forma is, amikor maga a nyírfaág adta ki a seprű nyelét is. Ekkor az ágak összefogásához felül és középen drótot, vagy fűzfavesszőből font pántot, koszorút is használhattak.

Aztán a történethez még az is hozzátartozik, hogy a nyírfának régóta rontásűző szerepet tulajdonítottak. Így ha elmentek otthonról, a nyírfából készült seprűt támasztottak az ajtóba a gonosz ellen. Ma ez talán felhívás lenne a tolvajok számára.

Borító: Ágseprű merevítővel (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)