Ságvár várai

Pálffy Lajos - 2022. február 1. 6:16

Takaró Mihály, Tihany kalandos életű kapitánya 1558. július 7-én keltezett levelében azt jelentette, hogy Ságváron a „terekek egy szentegyházat erősítettek meg”, és hogy azt ő egy rajtaütéssel elfoglalta. De a somogyi, a Balatontól néhány kilométerre lévő Ságváron már korábban is építettek erődítéseket.

Mégpedig legelőször minden bizonnyal a rómaiak, akik semmit nem bíztak a véletlenre, még arra is volt gondjuk, hogy a Duna (nekik Danuvius vagy Hister) bal partján húzódó limes erődjeivel, őrtornyaival szemben, a túlpartra is erődítéseket emeltek a barbárok hatékonyabb feltartóztatása végett. Az akkoriban Tricciánának nevezett Ságvárnál ráadásul a Saváriából induló út találkozott a Pécs (Sophianae) felé tartóval, tehát volt is miért erődítést, városkát emelni. Amit pedig aztán elsodortak a népvándorlás barbárai, a római castrum falából már csak egy kis darabka áll a helyi reformátusok templomának kertjében. Aztán a környék lakott maradt a zavaros századokban is, végül pedig a magyarok vették birtokba a Kárpát-medencét. Az államalapításkor Somogyban a nagy vezér, Koppány birtokai terültek el, és vannak, akik úgy gondolják, hogy ennek határára, jelesül Ságvár környékére is Géza fejedelem, majd Szent István király kabarokat telepített. Hogy ezzel az Árpádokhoz hű népcsoporttal tartsa sakkban a nyughatatlan somogyi magyarokat. És akkor valami kabar vezető, vagy éppen ellenükben maga Koppány egy földvárat építtetett a Ságvártól 5 kilométerre, délre lévő meredek hegygerinc északi végére, 220 méteres magasságba.

Aztán Koppány négybevágott teste várak kapuján lett az enyészeté, birtokait pedig a szent király a pannonhalmi bencéseknek adta. Hogy aztán ezzel a két részből álló, a gerinc déli irányba nyúló részétől egy 5 és egy 7 méteres árokkal is elválasztott, 150 x 57 méteres összterületű várból mi lett, azt nem tudni. A békésebb időszakban nem volt nagyon szükség rá, a tatárokat meg nem nagyon tudta volna megállítani. Amúgy neve is van ennek az Árpád-kori földvárnak, egy a környékén lévő, azóta eltűnt faluról, Béréről Böre-várának nevezik még mindig. (Ezt a Bérét 1229-ben említi először írás, majd a 16. századig van neki nyoma, tehát a török pusztíthatta el.) A területet pedig a bencések után Álmos herceg is bírta, majd a dömösi apátságé lett, végül a török idők előtt, 1536-ban a székesfehérvári káptalan volt az úr itt is, akárcsak a közeli Endréden. Aztán jött a gaz „terek”, ahogyan Takaró Mihály kapitány uram is írja. És ők nem másztak fel a 220 méteres hegygerincre a régi földvárhoz, hanem a falu templomát igyekeztek megerősíteni. Amiben aztán Takaró uram, a tihanyi kapitány a jelentése szerint meggátolta őket, de ez még nem jelenti azt, hogy a későbbiekben, a hódoltság hátra lévő 128 esztendeje alatt ezt a tervet nem sikerült a törököknek megvalósítani.

Már csak azért sem, mert közel volt a siófoki, a török által emelt és kellőképpen meg is erősített vár, ami a balatoni török flotta, a naszádosok vagy sajkások egyik támaszpontja is volt. A későbbiekben ezzel az erődítéssel is foglalkozunk.

Borító: A Böre-vár egyik árka (Wikipédia)