Sárgul már a kukoricaszár

Pálffy Lajos - 2018. szeptember 28. 11:31

A szürettel sokszor egyidőben le kellett szüretelni, pontosabban törni, szedni a kukoricát is. Az Amerikából az öreg kontinensre kerülő növény már a 19. században meghatározó szereplője volt a parasztgazdaságoknak.

A kukorica „ültetéséről” és gondozásáról, kapálásáról már olvashattak ebben a sorozatban, de betakarítása és feldolgozása ezekben a cikkekben éppen csak hogy érintve lett. Pedig a kukoricatörés és a behordás legfontosabb őszi munkák egyike volt, és még egyéb elfoglaltságokat, feladatokat is hozott maga után. Ilyen volt például a kukorica szárának feldolgozása, amit ma egyszerűen felszecskáz, és maga után zöldtrágyaként kidob a modern kukoricakombájn. A falusi paraszti gazdaság ugyanakkor többféle módon is tudta hasznosítani ezt a mára már jobbára feleslegessé vált, állatok táplálására viszont kiválóan alkalmas növényi anyagot.

A kukoricaszár feldolgozása annak levágásával indult. Ezt vagy kapával, vagy valami erre a célra konstruált szerszámmal végezték egy-egy soron haladva. A tőben elvágott, már elszáradt növényeket aztán sok helyen felnyalábolták, ölnyi mennyiségben összegyűjtötték és középen átkötötték. Így praktikusabb volt a „pusli” mozgatása, szállítása is könnyebb volt. Ha nem volt fogat éppen kéznél, akkor ezeket az összekötözött puslikat egymáshoz támogatták, gúlákba rakták még ott a kukoricaföldön. Ezt a módszert aztán a behordás után, az udvari tárolásnál is használták, ezáltal kitűnő búvóhelyet, „indián sátrat” biztosítva a gyerekeknek.

Akiknek legnagyobb bánatára aztán sokszor még az ősz folyamán megkezdődött az „indián sátrak” feldolgozása. A gazda beüzemelte (vagy kölcsönkérte) a sokáig, az év talán tíz hónapjában is használaton kívül lévő szecskavágót, aminek veszélyesen forgó kései megfelelő beállítással olyan 3-4 centiméteres darabokra szelték fel a „szájába” egyszerre beleférő 15-20 elszáradt, de a szárában még nedvességet őrző növényt.

A végtermék kosárba gyűlt, majd a hasonlóképpen feldarabolt takarmányrépával, esetleg ledarált almával itt elvegyítve (és kívánatosabbá téve) került a szarvasmarhák elé.

Borító: Az „indián sátrak” egy Szank melletti tanyánál (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)