Schiele már néha a jó ízlésen túl

Kecskés Nikoletta - 2021. szeptember 27. 9:35

Elgyötört, átható tekintet néz velünk szembe az önarcképről, más műveken csenevész gyermeklányok mezítelenül. Igen, 1911-ben Schiele mestere volt a megbotránkoztatásnak. Az akkori Bécsben sokan keresték a pornográfiához közel álló alkotásokat, és a festő talán tudatosan ki is szolgálta ezt az igényt.

A jóízlésű emberek idegeit valószínűleg alaposan megviseli majd a látvány, írta egy erotikus tematikájú sorozata láttán egy korabeli kritikus, és igaza lett. A fiatal művész lázadó időszakában addig feszegette a határokat, míg végül erkölcstelenség és kiskorú megrontásának vádjával bíróság előtt találta magát. Bár végül csak az első vádpontban bizonyult bűnösnek, 24 napos börtönbüntetése olyan mély felháborodással töltötte el, hogy szenvedéseiről nemcsak emlékezetes akvarelleket készített, hanem naplót is írt. De mivel szolgált rá a vádakra, és miért provokált olyan kitartóan, hogy végül lesújtott rá a törvény keze? A lázadó művész 1890. június 12-én született, és tehetsége korán kitűnt: 16 évesen felvételt nyert a bécsi Művészeti Akadémiára. Csakhogy a hagyományos képzés nem elégítette ki a kamasz Schielét, aki ekkorra már egy komoly traumán volt túl. Elvesztette az apját, ráadásul elég megrázó körülmények között: Adolf Schiele utolsó hónapjaiban már az elmebetegség tüneteit produkálta a szifilisz következményeként. A félárván maradt fiú pedig anyja szeretetébe sem kapaszkodhatott. A nő nehéz anyagi helyzetük miatt nagybátyja gyámságára bízta.

Nem csoda, hogy a túlérzékenységet leginkább flegmasággal ellensúlyozó kamasz kitartóan harcolt a szabályok ellen. “Otromba tanáraim örök életemben ellenségeim voltak. Nem értettek meg sem ők, sem más” – idézte fel ezt az időszakot néhány évvel később. A benne dúló dühöt pedig csak fokozta a szexuális feszültség. A húgáról, Gertiről festett képek nyugtalanító erotikája talán testi vonzódást sejtet az imádott testvér iránt. A meg nem értettség és az elfojtott szexuális vágy provokatív energiája csak úgy sugárzik az 1910 és 1913 közötti képekről. Csont és bőr alakjai gyakran szemérmetlenül kitárulkoznak vásznain, de az erotika mellett a test múlandóságát is sugallják. “Egyetlen erotikus műalkotás sem mocskos, ha művészileg értékes; csak a mocskos néző silányíthatja mocskossá” – állította Schiele, de ezzel nem mindenki értett egyet. Ebből fakadt tehát az egyik vád: erkölcstelenség.

Az akkori Bécs utcáin nem volt ritka a gyermekprostitúció. Schiele a gyereklányokról szóló festményeihez gyakran a külváros kétes negyedeiből szerzett modelleket, azonban sosem nyert bizonyítást, hogy vágyat is érzett volna irántuk. Képein a serdülőben lévő lányok sokszor a szexuális kiszolgáltatottság állapotában láthatók, a test enyészetre emlékeztető színei pedig a nemi betegségekre utalnak, amelyek gyakran végeztek a korabeli szexipar áldozataival. A kiskorú megrontásának vádja, amelyet aztán elvetettek, végül azonban nem a képei miatt, hanem egy 13 éves kislány szökése kapcsán érte utol, aki a népszerű festőnél és élettársánál húzta meg magát. Schiele ekkoriban ugyanis már Wally Neuzillel osztotta meg a mindennapjait, a vörös hajú, zöld szemű nőben pedig nemcsak kiváló modellre, hanem évekig társra is talált.

Bár bebörtönzése után egy ideig még elkeseredetten provokálta a nagyérdeműt, 1915-ben végül úgy döntött, visszatér a polgári életmódhoz. Ennek első lépéseként szakított Wallyval, és egy sokkal előnyösebb házasságra szánta el magát. Választottja, Edith Harms a róla készült képek tanulsága szerint eleinte nem bizonyult nagyon érzéki feleségnek. A festményeken azonban nyomon követhető, idővel hogyan találtak egymásra. Az 1917-es Ölelés című kép, amely kettejüket ábrázolja meztelenül és összefonódva, már egyszerre sugall harmóniát és erotikát. Egon Schiele végre megtalálta, amit keresett, de boldogsága nem tarthatott sokáig: az 1918-as spanyolnátha járvány először a feleségét ragadta el, majd három nappal később őt magát. Halála előtt már az egyik legelismertebb bécsi festőnek számított, olyannyira, hogy egyes kritikusok még moralistának is nevezték.

Borító: Önarcképe (keparuhaz.hu)