Szabó Lőrinc mérgező szerelme

Kecskés Nikoletta - 2021. november 29. 10:33

„Én, Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, az erotikus és beteg és őrült és erkölcstelen disznó, én, a költő, olyan magasan vagyok a világ felett (…) semmi földi nincs bennem, bármit tettem is: fent járok, magasan, nincs helyem, nincs nyugalmam.” A költő döbbenetesen önkritikus, ugyanakkor megrázó szavai szeretőjének, Korzáti Erzsébetnek szóltak. Egy olyan szerelmi háromszög szakadékának legmélyéből, amely végül majd’ mindegyik résztvevőjét maga alá temette.

Az ifjú Szabó Lőrincről naivság volt azt hinni, hogy hűséges mintaférjé válik, hiszen már tizenévesen lelkesen látogatta a bordélyházakat. Aggasztó információnak bizonyulhatott volna az is, ahogyan első menyasszonyán, Tanner Ilonán túladott: nemes gesztussal felajánlotta mesterének és lakótársának, Babits Mihálynak. Hogy mire számított 1921-ben Mikes Klára, amikor megjelent a költővel az oltár előtt? Talán, hogy őszinte és tiszta szerelme megváltoztatja a férfit. Pár évig valóban úgy érezhette, hogy gondtalan közös élet áll előttük, ám hamarosan eljött a nap, amely megpecsételte jövőjüket: a férfi érdeklődése korábbi, futó viszonyai után Vékes Ödönné Korzáti Erzsébet felé fordult. „Az első találkozón és még sok továbbin nekem egyáltalán nem tetszett a törékeny, hajlékony, finoman mosolygó, elég közvetlen modorú és kedves asszony. Valószínűleg több kultúrát igényeltem még a partnereimben, de mintha a túlságos cingársága is kevéssé tette volna vonzóvá. Legalább egy vagy másfél év kellett hozzá, amíg mint nőt észrevettem. (…) …megkívántam, ahogy akkoriban majdnem mindenkit. Erzsikének az arca nagyon tetszett, gyöngéd és finom vonásai, puha, friss bőre, természetesen göndör, sötétszőke haja, de nagyon karcsú dereka, ujjainak röpködő könnyedsége, lebegő járása is. Mondtam, hogy eleinte túl vékony „deszkakerítésnek” láttam. Hát ez a látás hamarosan megváltozott, és én – tudtomon kívül – hevesen beleszerettem.”

A későbbi tragikus történésekből tudjuk, mekkora jelentőséggel bírt a tény, hogy választottja felesége legjobb barátnőjeként állandó jelenléttel bírt az életükben. Ez még bonyolultabbá tette az előállt helyzetet, amelyben a költő képtelen volt dönteni két „oldalbordája” között. Erzsébetben ráadásul gyötrő lelkiismeret furdalást keltett, hogy nemcsak feleségként, de barátként is hűtlennek bizonyult: „Hallatlan szégyellem magam sokszor, mégiscsak egy aljas csalás avval szemben, akit a legjobban szeretek, Ödönről nem is beszélve, aki eltart…., szörnyű hitvány féregnek érzem magam, akinek nincsen joga semmihez sem, ami rendes és tiszta.” – írta egyik levelében szerelmének. Az évekig tartó titkolózás végül kétségbeesett ötletet szült. Miért ne vallhatná be érzéseit a feleségének, merült fel az egyszerűnek tűnő megoldás a költőben. Miért ne élhetnének hármasban, teljes egyetértésben? „Biztos vagyok benne, hogy megváltás lesz számunkra – neki is -, ha megvalljuk szerelmünket. Ő nem gyűlölne meg tégedet, te nem vesztenéd el az ő barátságát, mert ha énnekem valami olyan nagyon fontos, mint te vagy, bízom benne, hogy lesz erőm és tudásom megmutatni magamat, legrejtettebb életemet, és megmutatni téged oly őszintén és igazán, hogy Klára – csak ő a világon – megtartson bennünket egymásnak, magának, s saját magát minékünk.” – győzködte Erzsikét tervének nagyszerűségéről. És majdnem igaza lett… aztán mégsem. Mikes Klára eleinte jól viselte a vallomást, és hajlandónak mutatkozott e különös szerelmi hármas elfogadására – mindaddig, amíg meg nem ütötte fülét a szerető neve. Ám amint tudomására jutott, hogy a legjobb barátnőjével kellene osztoznia a szeretett férfin, szerelmes odaadása fájdalmas drámába fordult. Erzsike árulása sokkolóbbnak bizonyult, mint Lőrinc hűtlensége.

Mindhárman próbáltak felejteni, egyikőjüknek sem sikerült. Klára öngyilkossági kísérletekkel próbált menekülni elviselhetetlen helyzetéből, csakhogy segélykiáltásai a férfiban szánalom helyett inkább dühöt ébresztettek. Olyannyira, hogy végül átszakadt a gát és rászánta magát a válásra. Legnagyobb megdöbbenésére azonban hiába jelent meg az „örömhírrel” kedvesénél, Erzsike meghökkentő döntéssel lepte meg: a férjével marad. Persze, ezután a költő is meggondolta magát a válást illetően. Azt hihetnénk, ezután a két pár végre egymástól függetlenül folytatta az életét – csakhogy a „bűnös” szerelmesek hamarosan kibékültek egymással. A következő évek titkolózással, utazásokkal, szenvedéllyel és gyűlölködéssel teltek. „Sokszor veszekedtünk is. (…) Sose kívánta, hogy elvegyem, ha egyszer már elmulasztotta a kínált alkalmat. De egyre bizonyosabbra veszem, hogy vágyott rá. És 10-15-20 év múltán Klárát mint konkurensét kikerülhetetlenül meg is gyűlölte. Klára őt sokkal hamarabb és hevesebben, csalódottabban.”- számolt be a helyzetről Szabó Lőrinc Erzsike című írásában. Hogy miért veszekedtek? Leginkább a szerető féltékenysége miatt. Hiszen – hogy még döbbenetesebb és lehangolóbb legyen a történet – a költő imádott szerelme felé éppúgy képtelennek bizonyult a hűségre, mint feleségével szemben. Végül a két nő közül Korzáti Erzsébet fáradt el hamarabb. Miután több mint két évtizeden át hajtotta fejét e reménytelen és tragikus szerelem igájába, 1950. február 12-én nyugtatót vett be, majd magára nyitotta a gázcsapot. Kínzója sosem tudta feldolgozni a halálát. Pedig nem maradt egyedül: Mikes Klára hűséges feleségként rendületlenül továbbvergődött felkavaró kapcsolatuk csapdájában.

„Kár volt, vagy megérte?” – teszi fel a kérdést Szabó Lőrinc az egyik Erzsikéről szóló emlékversben. Nem tudjuk, a lehangoló történet három szereplője milyen választ adna erre. Egy biztos, az utókor csodás költeményeket kapott szenvedéseik gyümölcseként – azt pedig mindenki döntse el maga, hogy ezek a kínok az élet, vagy inkább Szabó Lőrinc kegyetlenségének voltak köszönhetők…

„Emléke vagyok! Ahogy az a nap
kiszolgáltatott, úgy kezébe ad
– sőt jobban – e sír; de csak pillanat
jut már neki is, hogy, kezdetre-végre
gondolva, s ha tud még törődni véle,
döntsön… Óh, dönts hát: Kár volt? Vagy megérte?!”

Borító: Szabó Lőrinc székfoglalója a Kisfaludy Társaságban (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)