Szaharov 100

Pálffy Lajos - 2021. május 21. 8:13

Száz esztendős lenne Andrej Szaharov, akinek a nevét még a 80-as években is csak a Szabad Európa rádióból ismerhettük. Ahol rendre bemondták éhségsztrájkjait, kényszerkezeléseit, felhívásait. Mert azok közé tartozott, akik elsőként álltak ki az atomfegyverek ellen, és az emberi jogok tiszteletben tartásáért.

Szaharov pályafutása mondhatni szokványos módon indult, a tehetséges ifjú apja is fizikus volt, így a világháborús katonai behívó helyett fizikát hallgathatott a Lomonoszov Egyetemen. Ahol kitűnő eredménnyel diplomázott 1942-ben, majd egy kis hadianyaggyári munka mellett hozzáláthatott a doktori fokozat megszerzéséhez is. Amit 1947-re el is ért, s eredményei miatt be is került rögtön a szupertitkos hidrogénbomba programba. Szarov titkos városában dolgozhatott a fizikai Nobel-díjas Igor Tann vezetése alatt, aki a tudomány megszállottja volt. És annak ellenére, hogy 1939-ben testvérét, majd legjobb barátját is kivégezték, hűen szolgálta a rendszert. Legfontosabb munkatársa Szaharov volt, így történhetett meg a Szovjetunió hidrogénbombájának első teszteléses felrobbantása 1953. augusztus 12-én. Mindössze tíz hónappal maradtak le az amerikaiaktól, ahol a csapatot Teller Ede vezette. Szaharov pedig ekkoriban már mindent megkapott, amit csak akart, pontosabban ez a kiemelt ellátását és lakhatási körülményeit jelentette.

A szabad véleménynyilvánítás nem volt ott a kiváltságok között, pedig Szaharov (Tellerrel szemben) egy második, 1961-es tesztrobbantástól fogva tisztában volt azzal, micsoda újabb poklot szabadított rá az emberiségre. Így aztán a 32 éves akadémikus (ez rekord volt akkoriban a Szovjetunióban) ki is nyitotta a száját, és eljutott odáig, hogy 1968-ban, a New York Timesban esszét jelentetett meg a leszerelésről, a két világ együttműködéséről, arról a bizonyos, később sokat hangoztatott „békés egymás mellett élésről”. És a hetvenes évek elejétől kiállt a diktatúrával szemben az emberi szabadságjogokért, az ellenzékiek elhallgattatására rendszeresen bevetett pszichiátriai kényszerkezelések ellen. És számtalan levelet írt Hruscsovnak a földfelszíni, víz alatti és légköri atomkísérletek megszűntetését kérve. Így aztán ő is üldözött lett, elvesztette kiváltságait, viszont első felesége halála után, 1972-től kapott egy hű társat és segítőt, Jelena Bonner személyében.

Aki követte a száműzetésbe is, hiszen 1979-ben, az afganisztáni hódítás ellen tiltakozva, Szaharovot Moszkvából Gorkij városába költöztették. Amit persze a Szabad Európa rádió is bemondott, mint minden vele kapcsolatos korábbi, és további hírt is. Azt is, hogy 1975-ben csak azt engedték meg, hogy a felesége vegye át a béke Nobel-díját. Ekkor már túl volt az első éhségsztrájkján, 1980-ban pedig az összes kitüntetését (háromszoros Szocialista Munka Hőse, Lenin-rend, stb.) is elvették. Aztán jött Gorbacsov, és 1986-ban visszatérhetett Moszkvába és az akadémiára. De maradt az a régi ellenzéki, végül 1989-ben megválasztották kongresszusi képviselőnek is. Éppen egy nagy beszédre készült, mikor december 14-én meghalt, szívinfarktusban.

Borító: Már  túl a szenvedéseken (Wikipédia)