Széchenyi István, a másodosztályú huszárkapitány

Pálffy Lajos - 2021. július 6. 10:38

Bizony, a „legnagyobb magyar” pályafutása huszárként indult, mivel hogy jött a nagy felforgató, Napóleon, és Bécsnek szüksége volt családonként egy-egy nemesifjúra, aki majd életét és vérét adja a hazáért. Vagy inkább a Habsburgokért.

Bizony, Széchenyi István atyja, a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchenyi Ferenc kívánságára öltötte fel a mundért a középiskola magánúton való elvégzés után. És mindjárt ott is találta magát két fiútestvérével együtt a győri csatában. Ahol aztán győzött a katonai szakértelem és a rutin, de már itt tett valami olyant, ami miatt feljegyezte a nevét maga az uralkodó, Ferenc császár is. Mégpedig önkéntes futárként a bekerített Győrből egy ladikon – amit útközben golyóikkal kilyuggattak a francia őrszemek – leevezett Komárom erődjébe fontos információkkal és parancsokkal. Aztán amikor 1809. december 18-án hazabocsájtották a nemesi felkelést, míg két testvére hazatért a birtokra, ő a seregben maradt. Ezredével előbb Világoson, majd Csehországban és Morvaországban állomásozott, mígnem aztán elérte a másodosztályú századosi rangot, és rá is bíztak így egy huszárszázadot.

Aztán a franciák császára 1812 telén, az orosz fagyban elvesztette legjobb katonáit, így már apósa, Ferenc császár és király is ellene mert fordulni. Összeállt a sokadik koalíció és az osztrákok mellett a poroszok és a svédek is megindultak a Szászországban tanyázó Napóleon ellen. A dolog pikantériája, hogy a svédeket az a Károly János herceg vezényelte, aki korábban Bernadotte néven Napóleon marsallja volt. És aki korábbi forradalmi hevületében a mellére tetováltatta azt is, hogy „Akasszátok fel a királyokat!”. Majd király lett ő maga is. Széchenyi az osztrák parancsnok, Schwarzenberg herceg parancsőrtisztjeként szolgált ekkor, a drezdai, első csatában lázas betegen látott el futári feladatokat. Majd Schwarzenberg Prágában küldte gyógyulni, de október 16-án már újra ott volt a táborban, no és a lipcsei csata első napját adó güldengossai lovassági összecsapásban is. Ahol kapott is egy lapos vágást a hátára, és a lovát is kilőtték alóla. Másnap pedig a fővezér nagyon fontos feladattal bízta meg: el kellett lovagolnia a 30 mérföldre lévő porosz táborba, hogy közölje Blücher altábornaggyal a csata másnapra kitűzött időpontját.

Arra már aztán állítólag maga vállalkozott, hogy friss lóval megviszi ezt a hírt a svédek furcsa tetoválást takargató parancsnokának is. Így az éjszakai indulással tényleg nagyot lovagolt, miközben arra is figyelnie kellett, nehogy francia előőrsökbe botoljon. A küldetés teljesült, Napóleont a három napos, félmillió embert megmozgató csatában nagyon elverték, és Stefi gróf, mert akkoriban így hívták, megkapta az orosz Szent Vlagyimir Rend negyedik osztályát, és ott volt a Párizsba bevonuló győztesek között is. Aztán egy esztendő múlva, a császár visszatérésekor Itáliában hadakozott, május 14-én Castel di Sangrónál századával 156 gyalogost ejtett foglyul. De ezután aztán valahogy meg is tört a lendület, a másodosztályú századosságból, kapitányi rangból nem volt elmozdulás, így aztán a mi legnagyobb szerencsékre Széchenyi számára nem az ivásnak, korhelykedésnek az ideje jött el, hanem 1826-ban végleg kilépett a hadsereg állományából.

Borító: A lipcsei nagy csata (Wikipédia)