Szobrász a véres, diktatúrás huszadik században

Pálffy Lajos - 2020. január 27. 1:00

Harminc éve halt meg Borsos Miklós szobrász és illusztrátor, aki szinte végigélte a véres huszadik századot. És megadatott neki, hogy teljes életművet hagyjon hátra. Ugyan 1960-ban idealizmusa (és nacionalizmusa) miatt kiteszik az Iparművészeti tanári állásából, de 1981-ben a Képzőn a jövő szobrászait oktathatja.

Borsos Miklós 1906-ban született Nagyszebenben, és 1916 késő nyarán, az Erdélybe szerződésszegő módon benyomuló román hadsereg elől menekült családjával Győrbe. Ahol egzisztenciát is teremtett hamarosan az aranyműves apa, így fiát már a bencések gimnáziumába íratta be. Ahol Miklós végül nem érettségizett le, hanem apja műhelyében kezdett dolgozni. Majd pedig egy sikertelen felvételi (a Képzőre szeretett volna bekerülni) után Firenzébe indult tanulmányútra, ahonnan rajzokkal tért haza. Ezután Glatz Oszkár osztályában indult volna, mint festőtanonc, de még az elején otthagyja a főiskolát, 1929-ben Itáliába és a francia Riviérára indul gyalogosan. 1932-ben, a Nemzeti Szalonban még festményeket is kiállít, de 1934-től már csak szobrászattal foglalkozik. Szobrászként lesz tagja a Képzőművészek Új Társaságának is, első egyéni kiállításán, 1941-ben vagy ötven plasztikával szerepel a Tamás Galériában.

Aztán jön a második világháború, majd utána fényesen kezdenek fújni a szelek, és Borsos Miklóst 1945-ben már a Művészeti Tanácsban találjuk, egy év múlva pedig oktatóként az Iparművészeti Főiskolán. Ahonnan, hiába kapott 1957-ben Kossuth-díjat, a már említett okok miatt kiteszik, de még ez évben Illés Endrétől, a Szépirodalmi Könyvkiadó akkori vezetőjétől lehetőséget kap arra, hogy illusztrációkat készítsen többek között Arany, Ady, Illyés Gyula és Babits Mihály verseihez. Nem kell szűkölködnie tehát, ráadásul utazgathat, a nyarakat pedig Illyés Gyulához hasonlóan Tihanyban, nyaralójában tölti. Az itt készült művek mediterrán derűje mellett már jelentős köztéri megrendeléseket is kap. 1971-ben Visszanéztem félutamról címmel kiadják önéletírását, hitvallását, majd 1973-ban A toronyból címmel jelennek meg írásai. Ebben az évben súlyos szívműtéten esik át, nem is dolgozhat tovább kedvelt anyagával, a kővel. (Illyésnél is ekkor diagnosztizálják a rákot.)

Három év múlva viszont már műveivel van tele a Magyar Nemzeti Galéria kiállítótere, és folytatódnak a köztéri munkák is. Budapesten és Tihanyban él, de a győri éveket megtisztelve 1979-ben egy állandó kiállításnyi szobrot ad a városnak. Két esztendő múlva, talán az enyhülés jeleként is, tanári állást kap a Képzőművészeti Főiskolán, ahol öt évet oktat, mielőtt nyolcvan évesen nyugalomba vonulna. Tihany, a Balaton és a baloldaliság mindvégig összeköti Illéssel (és Déry Tiborral). Kényes és nehéz egyensúlyozás az, amit évtizedeken át művelnek a Révai József, majd pedig Aczél György fémjelezte kultúrpolitikában. Borsos művészete, e tekintélyes életmű itt áll előttünk, harminc esztendő pedig csak egy emberöltő, az idő majd úgyis eldönt mindent vele kapcsolatban.

Borító: Portréja az 1971-es könyvének a borítójáról (Együd Árpád Kulturális Központ ©Minden jog fenntartva)