Szputnyik, Gagarin, Armstrong, Szaljut-1

Pálffy Lajos - 2021. április 19. 9:57

Fél évszázada éppen, hogy a tomboló hidegháború közepette a nagy Szovjetunió egy űrállomást juttatott földkörüli pályára, amelyben három ember tartózkodhatott egyszerre. Így vágtak volna vissza, mert két évvel korábban megvalósult Kennedy elnök 1961 májusában tett ígérete: Neil Amstrong megtette első lépéseit a Holdon.

És ez valóban nagy lépés volt az emberiség, az USA történetében, csakhogy az oroszok már korábban jó nagyokat léptek ebben a tekintetben. 1957 októberében fellőtték az első szputnyikot, egy kis gömböcöt hosszúra nyúló antennákkal, majd 1961. áprilisában, egy hónappal Kennedy bejelentése előtt kilépett a Vosztok-1 fedélzetén a világűrbe Jurij Gagarin, és élve vissza is tért onnan. Az utóbbin van a hangsúly, mert a Lajka kutya után ki tudja, hány bűnöző, vagy éppen lelkes önkéntes lelte halálát arrafelé az űr meghódítását célzó kísérletekben. Amelyek természetesen a fegyverkezési verseny részét képezték, hiszen a Föld körüli keringésnek nem is volt más célja, mint a kémkedés, az alapos felderítése az ellenfélnek. Hogy aztán majd amilyen gyorsan csak lehet, fegyvereket telepítsenek a légkörön kívülre, onnan is revolverezve egymást.

S tudjuk, eme kevésbé nemes versengés végül a Szovjetunió végét is elhozta, mert amikor Reagan elnök bejelentette új űrprogramját, amelyben a világűrből lézerekkel lőtték volna ki az oroszok interkontinentális rakétáit, hát az oroszok nem tudtak érdemben válaszolni. Gyürkőztek, küzdöttek egy darabig, óriási erőforrásokat mozgattak meg, minden titkos városuk ezerrel pörgött, csak közben annyira legatyásodtak, hogy lassan már vodka sem jutott a népnek. Aztán a végén, már a bukás után az is kiderült, hogy az amerikaiak blöfföltek, nem is fogtak igazán hozzá ezekhez az amúgy is megépítehetetlen lézerekhez. Így dőlt össze a gonosz birodalma, hogy a lézerblöfföt beindító elnököt is idézzem. Persze nem volt ennyire tiszta, egyszerű a történet, az viszont biztos, hogy a Szovjetunió szétesett, no és az is, hogy aztán már Amerika részéről sem volt akkora az igyekezet a világűrbe való tényleges kilépésre.

De tény, hogy a hatvanas években az oroszok álltak keményen nyerésre odafönn, a légkörön túl. Nekik is sikerül elkapni 1945-ben néhány német rakétamérnököt, pont azt csinálták, mint az amerikaiak. És a szputnyik és Gagarin után, 1965 márciusában Alekszej Leonov űrhajós nemcsak néhányszor megkerülte a Földet, de el is hagyta a rakétát, sétát tett az űrben. Aztán meg jött ez az űrállomás is, amelynek előzménye mi más is lehetett volna, mint egy katonai fejlesztés. És ötven esztendeje el is indult a 16 méter hosszú, 4 méter átmérőjű tagolt hengerrel egy Proton-K rakéta, és Föld körüli pályára állította azt. Ahol is majd kinyílnak nagy, 16 méteres napelemtáblái, olyan kinézete lesz, mint egy elhízott szitakötőnek. Aztán négy nap múlva már küldték is utána a Szojuz-10-est három emberrel, de a dokkolás után beragadt a zsilipajtó, nem tudtak átszállni. Ezért a Népszabadság is arról írt, hogy ez csak gyakorlat volt, majd a következő rakéta viszi a személyzetet.

Akik június 6-án meg is érkeztek, és 22 napig dolgoztak az űrállomáson, még a tévében is lehetett látni őket. Majd június 29-én elindultak vissza, és egyszer csak elhallgatott a rádió. Az automatika pedig 23 napos keringés után le is hozta a leszálló egységet. Amiben három halottat találtak, és egy szikra levegőt sem. A hősök aztán a Kreml falába, Gagarin mellé lettek eltemetve, a Szaljut-1-ből pedig lassan kifogyott az üzemanyag, majd 175 nap keringés után elégett a légkörben.

Borító: Az űrállomás a dokkoló Szojuz 11-el, bélyegen (Wikipédia)