Tavaszi és nyári esték örök sztárja

Fejes Katalin - 2021. április 30. 7:59

Japán-lázban égett Európa a múlt század fordulóján. A japonizmus irányzata nemcsak a művészet különböző ágaira, hanem a mindennapi divatra is hatással volt. Az évtized leghíresebb tervezője, Paul Poiret elsőként használta fel a „rejtélyes kelet” vonalait. A-vonalú, lámpaernyő-formára emlékeztető tunikájával, bőszabású, „hárembugyogó-szerű” nadrágjával a modern divat alapjait rajzolta meg.

Az „i-re a pontot” a divat nagyasszonya, Coco Chanel tette fel. Madame Chanel az 1920-as évek derekára pizsamát adott a nőkre az otthonukban, a strandokra vagy a nyár esti partikra. „A karcsú hölgy néhány év óta megszokta, hogy otthonában nem a korábbi évek háziruhájában tartózkodik, hanem pizsamában, mely a női test vonalait rendkívül előnyösen emeli ki s emellett a mozgási szabadságot is növeli.” A Reggeli Hírlap Divatlevél rovata  így adott lelkesen zöld utat a könnyű, légies viseletnek, de szigorúan felhívta az olvasók figyelmét, hogy nem mindenki engedheti meg magának az új stílust. Divattanács ide-vagy oda, az évtized végére a nyaralóhelyeket ellepték a pizsamás hölgyek, korra és súlyra való tekintet nélkül. A divatlapok már tavasszal a nyári pizsama-, és fürdőruha divatot hirdették háromrészes (nadrág, blúz és boleró kombináció) formában, esetleg hátul kivágott keresztpántos megoldással, vagy kazah blúzzal viselve a bőszárú nadrágot. A pizsama egyaránt sikk volt a Lidón, Abbáziában, ahol 1923-ban pizsamaversenyt is rendeztek, vagy a francia Riviérán. A Côte d’Azur színes forgataga, előkelő közönsége maguk között csak „Pyjamapolisként” emlegette a népszerű üdülőhelyet.

Kétséget kizáróan a pizsama legfontosabb területe a fürdőhely és a strand volt. „Az elegáns dámának nincsen szüksége az egyszerű vászon, vagy nyersselyem, vagy piké délelőtti ruhákra, mert reggel pizsamájába öltözik, és ebben megy a strandra, ebben ebédel és csak a délutáni teához öltözik át” – ünnepelte az új divatot 1930-ban a Színházi Élet. A lap divatszakértője egyúttal arra is felhívta az olvasói figyelmét, hogy legalább hat-hét selyempizsamát csomagoljanak a nyaralásra, mivel így változatos lesz a megjelenésük a parton. Persze akadtak, akik ellenezték a divat legújabb hóbortját, ahogy ezt az Új Idők újságírója is tette: „A strandokon többször szemléltem, bár nem nagy gyönyörűséggel, a »Szent Flanc« jegyében készült selyem pizsamákat, amelyek a barátnők megpukkadását voltak hivatva előmozdítani. Az úgynevezett »mondén« uzsonnázóhelyen pedig nem egyszer akadt torkomon a kávé, amikor a szabad medencéből az uzsonnázó-teraszra vonultak a mezítlábas, részben trikós, részben pizsamás, víztől csepegő, zöld- és barnafoltos bőrű fürdőzők, akik módfelett »mondén«-nek tartották magukat, holott módfelett ízléstelenek voltak.” (1932/31.)

A divathölgyeket azonban nehéz volt megállítani, a pizsama pillanatok alatt ellepte a tengerpartot, a teraszokat, az otthonokat. Úgy tűnt, hogy a háború és az anyaghiány gátat szab, ám a divatrovatok ezt a helyzetet is áthidalták. „A legújabb háziruha ötlet a hosszú pizsama fölé más színű, lehetőleg kockás anyagból, földig érő, ráköthető jó meleg szoknya. A szoknya elől nyílik és nagy zsebek díszítik.” (Film Színház Irodalom, 1944/2.)

A pizsama az 1960-as években született újjá, Irene Galitzine divattervező jóvoltából. A Rómában élő, orosz-grúz származású hercegnő az előkelő „palazzo” nevet adta a könnyű, lágy selyemből készült pizsamának, ami pillanatok alatt az esti partik főszereplőjévé vált.

Borító: Pizsamaruhák (vintagegal.co.uk)