Távolról csodálta Annáját

Kecskés Nikoletta - 2022. április 25. 7:52

1938. július 25. Mozdulatlanul feküdt az ágyon a női test. A sokat dicsőített kék szemeinek ragyogása kihunyt, szőke hajtincsei fakón keretezték arca élettelenné merevedett vonásait. A múzsa, aki oly lenyűgöző szerelmes sorokra ihletett egy óriási költőt, önkezével vetett véget életének. Mégsem öngyilkossága miatt bizonyult rendkívülinek a halála – inkább a közelében heverő könyv keltette fel mindenki figyelmét.

„Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.” – számolt be egy korabeli újság az érdekes körülményről. A Sárvári Annát kegyetlenséggel vádoló olvasók pedig elégedetten felhördülhettek: lám, életében nem becsülte a költő iránta táplált szerelmét, de talán halála előtt elgondolkodott ez a hálátlan múzsa, miért is nézett át olyan szívtelenül egy nagy emberen!

Pedig Sárvári Anna nem szolgált rá arra az ellenséges közhangulatra, amely Juhász Gyula halálát követően sújtotta. Valójában alig ismerte a férfit, aki szebbnél szebb szerelmes verseket vetett papírra, miközben valószínűleg az ő nevét suttogta magában. „Milyen volt hangja selyme, sem tudom már/De tavaszodván, ha sóhajt a rét/Úgy érzem, Anna meleg szava szól át/Egy tavaszból, mely messze, mint az ég” – hangzanak a csodás sorok, ám a valóságban a Juhász Gyula igen kevésszer hallhatta Anna szavait úgy, hogy azokat neki címezték. A visszahúzódó és depresszióval küzdő költő inkább csak távolról csodálta rajongottját a színházi előadások során, vagy épp a szőke, nagydarab színésznő háza előtt álldogálva. Anna sokáig nem tudott erről a szinte gyermeki, mégis szívós kitartással lángoló rajongásról. „…a lakásomon víg társaság gyűlt össze és a hírnökök arról beszéltek, hogy kint a fagyos téli estében az utca túlsó oldalán toporog, fagyoskodik Juhász Gyula, a fiatal tanár. Én kimentem hozzá, behívtam a meleg födél alá, de otthonomban szerénykedő, halk hangon válaszolt, ha kérdeztem…”– számolt be később rövid találkozásukról. Kéretlen múzsává válásáról pedig így nyilatkozott: „Csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. (…) És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”

Jó kérdés, hogy ha a sors határozottabb fellépéssel áldja meg a költőt, és fel tudja tárni érzéseinek mélységét az imádott nő előtt, vajon meghódíthatta volna-e választottját. Ám szinte esélye sem volt arra, hogy könnyed és derűs kedéllyel létezzen a világban – az élet korán megpecsételte sorsát. Vérbajban szenvedő apja, akit a kór utolsó éveiben tolókocsiba kényszerített, maga is a depresszió démonaival küzdött. A nyomasztó otthoni légkört pedig csak tovább tetőzték a gyermek Juhász Gyula betegségei, valamint közösségben elszenvedett kudarcainak sorozata. A kis Gyulát előnytelen testi adottságai és különös tartása miatt gnómnak gúnyolták osztálytársai, és ez egész életében árnyékot vetett önértékelésére. „Fejemen a formák hiába vívtak/Rút lett az arcom, nyúlt a koponyám/S e bánatos kaosz között a csillag/Két nagy sötét szem ragyog fényt reám/Hogy lángjánál a kín és kor redői/Annál mélyebb árnyékot vessenek” – jellemezte magát kíméletlenül Önarckép című versében.

Mintha nem lett volna elég mindaz a nehézség, amely a kapcsolatteremtés terén mutatkozott, szervi bajai és szorongásai okán is gyötrelmek sorozata érte. Egész életében rettegett a vérbaj okozta elbutulástól, bár többszöri orvosi vizsgálat cáfolta, hogy magzat korában elkapta volna apja által megfertőzött édesanyjától a veszélyes kórt. Fiatal férfiként súlyos mellhártyagyulladással küzdött, majd sokáig egy kardvágás okozta komoly sérülés következményei keserítették meg mindennapjait, miután egy diáktüntetésen megsebesítette egy rendőr. Ráadásul folyamatos fejfájással és álmatlansággal kellett együtt élnie, így hát a felnőtt Juhász Gyula szenvedései elől az alkohol keltette mámorba menekült. S a depresszió és a viszonzatlan szerelmek hullámhegyein hánykódva örök támaszát egyetlen emberben, édesanyjában találta meg. Iránta való kötődése Czeizel Endre szerint elérte az anyakomplexus mértékét. Ám még ez a szoros kapcsolat sem tudta megakadályozni, hogy kínzó állapotára egyre többször az öngyilkosságban keresse a gyógyírt. Hiába esett át számtalan elmegyógyintézeti kezelésen, hiába ápolta anyja végtelen figyelemmel és odaadással. 1937. április 4-én olyan végzetes mennyiségű veronált vett be, hogy két nappal később szervezete feladta a küzdelmet, és a költő örökre eltávozott.

Bár haláláért egy ideig előszeretettel kárhoztatták az érzéketlen múzsának kikiáltott Sárvári Annát, a nőnek vajmi kevés köze volt e szomorú életút tragikus végéhez. A sors őt magát éppúgy megtépázta: egy csípőficam miatt nem állhatott többé színpadra, s ezzel teljes kilátástalanság szakadt rá. A nincstelenség elől végül a halálba menekült, egy évvel rajongója elhunyta után. A költő iránta táplált plátói érzései azonban az örök szerelem szimbólumaként égették nevét az utókor emlékezetébe. „Mert benne élsz te minden félrecsúszott/Nyakkendőmben és elvétett szavamban/És minden eltévesztett köszönésben/És minden összetépett levelemben/És egész elhibázott életemben/Élsz és uralkodol örökkön, Amen.”

Borító: bcoolmagazin.hu