Telire vagy tarolásra

Pálffy Lajos - 2021. augusztus 27. 10:21

A sorban bezáró falusi kocsmák korszakában sokan nosztalgiával tekintenek vissza azokra az időkre, mikor is eme „műintézmények” mellett még tekézők is működtek. Vagy legalábbis állt egy, az akasztófához nagyon is hasonlító lengőteke állvány. Azon pedig megfelelő hosszúságú madzagon egy esztergált fagolyó lógott. No, ezzel kellett eldönteni hátulról kerítve azt a kilenc fabábút, melyek közepén a kissé nagyobb királynő állt.

Tehát a kártyázás mellett a teke, vagy a kugli volt a szórakozása a falusi embernek, de ez nem azt jelenti, hogy a kisebb-nagyobb városokban ne lett volna nagy népszerűsége (a kártya mellett) ennek a játéknak is, amelynek eredetét egészen az ókori Egyiptomig, annak is egészen a hajnaláig viszik vissza. Ahol állítólag Krisztus születése előtt 5000 körül már gurítottak valamiféle golyót azzal a céllal, hogy eldöntsenek vele bizonyos bábukat. A szakértők, ahogyan a kártya esetében is, a kuglizás elterjesztőinek a katonákat tartják. Akik békeidőben nagyon is valószínű, hogy mindenféle haszontalan foglalatossággal töltötték el az időt. Mivel a napi étkezésük biztosítva volt általában, így nem kellett azt verejtékükkel előteremteni, hát különféle játékokat is játszottak. És amerre jártak, vitték magukkal ezeket, terjesztették a „civil” világban. Így jutott el a teke a görögök sziklás földjére, majd a nagy Rómába is. Hogy aztán bábukra gurított, vagy éppen dobott golyók játékát a légiók tovább vigyék a majdan születő feudális Európába. Ahol aztán a mai napig él, és virágzik, a bevezetőben említett falusi kocsmák kivételével.

Pont onnan van eltűnőben tehát a tekézés, kuglizás, ahol valaha a legelterjedtebb volt, a falvakban. Ahol a lakosság nagyságától, tehetősségétől függően sokszor két, három kocsma is volt, megélt. Mellettük, hátuk mögött pedig ott voltak a kiépített pályák. Előbb csak döngölt agyagból, majd passzentosan összeillesztett keményfa padlókból. Hogy aztán a padlók ne vetemedjenek meg az esőtől, hát arra is rájöttek, hogy jobb lefedni, és oldalfalat eszkábálni ezeknek a pályáknak. A tölgyből, vagy más, fajsúlyosabb fából készült golyókat helyben, a falu asztalosai, bognárjai gyártották le. Mint ahogyan a kilenc bábút is ők faragták ki, vagy esztergálták a még lábbal meghajtott masináikkal. A játékot aztán játszhatták „telire”, amikor is minden egyes dobás (általában három volt egy embernek) előtt felállították az összes bábut, és amennyi így eldőlt, az lett az eredmény. A másik, talán ennél nehezebb változat a „tarolásra” való igyekezet volt, tehát mondjuk a három golyóból szerencsés esetben kettővel leszedték az összes bábut (vagy „fát”), és így a harmadikkal már az újra állítottakra dobhattak.

Magyarországra állítólag a tatárjárás után behívott szászok hozták el a kuglizást. Aminek Erdélyt, ezen belül is Nagyszebent tartják a bölcsőjének. Ahonnan aztán a többszöri tiltások (szerencsejátéknak minősítették, mert sokszor pénzben játszották) ellenére mégis elterjedt, 1934-ben pedig a Magyar Tekézők Szövetsége is megalakult. Igaz, a németek 227 alapszervezettel már vagy ötven esztendővel korábban, Drezdában megalakították saját szövetségüket, de ez még nem azt jelenti, hogy jobbak is lennének a játékban. Aminek aztán egy különleges és fifikás változata a bevezetőben említett lengőteke. Itt az erő helyett nagyobb szerepet kapnak a finom mozdulatok és az összpontosítás.

Borító: Nagyharsányban is kugliztak (Nagyharsány Község Önkormányzata CC BY-NC-ND)