Tök, mák, bab

Pálffy Lajos - 2018. november 27. 12:19

Aztán már eleget beszéltünk az őszi „férfimunkákról”, a szántásról, trágyahordásról, nézzük meg, mivel voltak „úgy mellesleg” elfoglalva a háziasszonyok. Már azon túl, hogy vitték a háztartást, nevelték a gyerekeket, és ott voltak a nagyobb mezei munkáknál is.

Legyen szó akkor először egyszerre három olyan termés feldolgozásáról, ami jórészt még most is jelen van falun. Mert mondjuk a korábban minden háztáji kukoricás szélét elborító babot azért a kiskertekben ma is megtaláljuk, igaz, a mák és a tök termesztése már háttérbe szorulóban van. A korábban a takarmányrépa között felnövő mákot nem is annyira drágán, őrölve és cukrozva meg lehet venni a boltban, csak rá kell tenni a tésztára, bele kell tenni a süteménybe. A takarmánytök, és annak magva is nagy változáson ment át az utóbbi két évtizedben. Az állati élelmezésre szánt „történelmi” változat állatok (sertések) hiányában feleslegessé vált. A tök magjából egy későbbi írás témájául szolgáló eljárással készült tökmagolajat pedig most már egy erre a célra genetikusan átalakított, héj nélküli magot termő tökből nyerik. Melynek héja és húsa ott marad bűzt eregetve a „tökkombájn” után hosszú csíkokban a földön.

A régi világban a szeptemberre általában beérő babokat (a hüvelye elszárad, a bab megkeményedik) a szárat és a leveleket a termőhelyen hagyva szedték. Persze olyan is volt, mikor tőből kihúzva, mindenestül behordták a pajtába, ahol aztán az asszonyok kiszedték belőle az értéket, a maradék „babszalmát” pedig később felhasználták, mondjuk a szalmazsákokban, amiken feküdtek. A bab kifejtése a hüvelyéből szintén jó alkalmat adott egy kis kalákára, barátnői, rokoni, szomszédi összejövetelre. Ahol, miközben a kezük gyorsan járt, a háziasszonyok, nagymamák megbeszélték a világ dolgait, amit a kisebb fiúgyerekek és lányok meghallgattak, okulva belőle. A kifejtett babot, ha kellett, még szárogatták, majd száraz helyen, sokszor szalmából font tárolókban, vékákban tartották, míg meg nem ették.

A nyár végére szintén megérő mákot is szeptember környékén „fejezték le”. Tehát egy éles késsel levágták a gubókat, de csak akkor, amikor azokban zörgő hangot adtak a szabadon lévő mákszemek. Ezután jött sokszor szintén kalákában a „hasogatás”, a gubót egy edény felett jó éles késsel ketté hasították, majd gondosan kifordították, hogy kinyerjenek belőle minden mákszemet. Ha készen voltak, a mákot „megszellőztették”, egy kellemes szeles időben lepedőre öntötték, majd annak a négy sarkát megfogva a levegőbe dobálták. Így a szél a törmelék, szemét nagy részét kifújta belőle. A csúnyán eldeformálódott üres mákgubót sem dobták ki, azért eljött a felvásárló, vagy éppen elvitték némi pénzért hozzá, hogy aztán a gyógyszergyárakba kerüljön, majd pedig fájdalomcsillapítóként ismét vissza az emberekhez.

Végül a tökmagról és a belőle készült olajról kéne szót ejteni, de terjedelmi okok miatt ez már később megírandó cikkek témája lesz.

Borító: Mákvirág (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)