Törékeny testben hatalmas akarat
Pálffy Lajos - 2018. január 30. 9:16
Hetven éve annak, hogy egy hindu fanatikus golyója kioltotta az erőszakmentesség apostolának, Mahatma Gandhinak az életét. Törékeny, sokat sanyargatott testet roncsolt a lövedék, de ebben a testben hatalmas lélek és akarat lakozott.
Mohandász Karamcsand Gandhi az indiai Gudzsarát államban született, apja tehetős fűszerkereskedő volt, soha, egy pillanatra sem kellett volna nélkülöznie. A viszonylag magas kaszthoz tartozó család az érettségi után 1889-ben Londonba küldi jogot hallgatni az ifjút. Aki a szokások szerint 13 éves kora óta nős volt, s eddigre már két fia is született. A párja mellett mindhalálig kitartó Gandhi sokat tanult a birodalom fővárosában, többek között itt olvasgathatta a polgári engedetlenség és a környezetvédelem apostolának, az amerikai Henry David Thorreau-nak a munkáit is. Thorreau 1845 és 1847 között kivonult a civilizációból, és jórészt gyűjtögetésből, a természet ajándékaiból élt, az ilyen dolgok a természetgyógyászattal is foglalkozó Gandhitól sem álltak távol. De előbb egy jól fizető jogtanácsosi állást elfogadva 1893-ban Dél-Afrikába költözik, ahol végül is két évtizedet él le. De mindjárt az első pillanatokban szembesülnie kell a faji megkülönböztetéssel, a megaláztatásokkal, amiket elegáns öltönye és jó állása ellenére el kell szenvednie. És itt érzi azt először, hogy a feketékhez hasonló páriasorba kényszerített itt élő és dolgozó indiaiakért tennie kell valamit.
Filozófiájának a lényege, hogy az igazság ereje úgyis győzni fog, de ezt azért nem kell feltétlenül ölbe tett kézzel várni. És valóban, Gandhi sikeres ügyvédként már Afrikában gyűlésekkel, sztrájkokkal, akciókkal bosszantotta a briteket és a helyi elitet. És Thorreau példájára megvolt a kivonulás is, önfenntartó telepet alapított Johannesburg mellett, ahol mindenki dolgozott a betevőért, és amit Tolsztoj-farmként emlegettek a későbbiekben. Ekkoriban alakította ki a britekkel szemben „satyagraha” politikáját, az erőszakmentes engedetlenséget, a ragaszkodást az igazsághoz, ami nagy krízisek, pl.: első és második világháború idején mégis a birodalom támogatását jelentette. 1915-ben elérkezettnek látta az időt a hazatérésre és rögtön be is kapcsolódott a függetlenségért küzdő Indiai Nemzeti Kongresszus munkájába. Sztrájkokat, tüntetéseket szervezett, amiket a hatalom persze véresen megtorolt, de híveivel együtt nem ütött vissza. Inkább meghirdette az angol áruk bojkottját, ez volt a rokkák reneszánsza is Indiában, a fonásban maga Gandhi is jeleskedett, a sajtó pedig világgá repítette a képeket. 1922-ben lázadásért hat évet kap, de csak 1924-ig tudják bent tartani, ekkoriban már egyre gyakrabban él az éhségsztrájk eszközével is. 1921-től ő a Kongresszus első embere, persze még jó néhányszor lecsukják, de milliók kezdik el követni tanításait, fogadják meg politikai útmutatását. 1930-ban százezrek követik a tengerhez, hogy sót pároljanak, a hatóságok nyakán meg ott maradnak a hatalmas sókészletek.
A brit oroszlán pedig több évtized tanácstalanság és rossz döntések után előveszi a régi, jól bevált módszert, és vallási alapon igyekszik megosztani a táborát, pontosabban Indiát. Olyan sikeresen, hogy a létrejövő Muszlim Liga követelései nyomán az utolsó alkirály, Mountbatten lord létrehozza a muszlim Pakisztánt. Gandhi pedig a megosztás ellen küzdött és éhségsztrájkolt, de tehetetlen, sőt, a muszlimoknak tett engedmények miatt egy fanatikus hindu, Náthúrám Vinájaka Godsze épp 70 éve közvetlen közelről három golyóval halálra sebezte.
Borító: Wikipédia
