Trianon 100: a történelem nem írható le „volna” és „ha” kategóriákkal

Pálffy Lajos - 2020. június 3. 10:51

Néhány összefüggést azért nem árt ismernünk az ország területének kétharmadát elraboló, színmagyar közösségeket az újonnan létrejövő államoknak, vagy éppen a többszörösen is szerződésszegő Romániának osztó „békeokmányról”. A diktátum 14 pontjának hátteréről, születésének körülményeiről az aláírás 100. évfordulója előtt egy nappal is érdemes tájékozódni.

Mindenek előtt tudnunk kell, hogy a történelmi Magyarország nem véletlenül került ilyen helyzetbe, és itt most nem a háborús veszteségekről, az ország erőforrásainak kimerüléséről lenne szó. Inkább az egység, az erő és az akarat hiányzott már 1918 októberétől, amikor néhány egyszerű intézkedéssel elejét lehetett volna venni a bekövetkező káosznak. De a történelem nem írható le „volna” és „ha” kategóriákkal, így inkább nézzük a tényeket. Mindjárt először azt, hogy 1918 novembere, és 1919 decembere között, mire eldőlt minden és megérkezett a békekonferenciára a meghívó, ha az aradi és a szegedi kormányalakulatokat is számoljuk, tíz kormány döntött az ország ügyéről. Közöttük volt olyan is, amelyik mindössze hat napig volt hivatalban, és néhány revolveres civil és román katona kergette el (Peidl Gyula kormánya). És volt olyan is, amely ugyan az ország területi egységéért harcolni hajlandó, és sikeresen támadó, tért nyerő hadsereggel rendelkezett, de ezt elismerése, a hatalom megtartása érdekében visszavonta és szétzüllesztette (Kun Béláék). Volt eben a 13 hónapban az ország élén mérhetetlenül nagy ambíciókkal bíró kártyás gróf,  sikkasztó munkáspénztári titkár, volt kőműves, nyomdász és szerkesztő, no és önjelölt politikusként vasgyáros is.

Kun Béla népbiztos elvtársaival folytatott hosszas vita után döntött úgy, hogy a francia miniszterelnök, Clemenceau jegyzékében foglaltaknak engedelmeskedve, visszavonja a Felvidékről a szedett-vedett cseh erőket egyre hátrébb szorító, vörös zászló alatt az országért harcoló magyar ezredeket. A vélhetően a világforradalom kirobbanásában, az orosz segítségben bízó döntés éppolyan nagy hiba volt, mint előtte Károlyi Mihály politikája, aki Wilson amerikai elnök 14 rózsaszínű pontjára tett fel mindent. Míg aztán ezek a kormányzatok itt szerencsétlenkedtek, három oldalról, a románok, a csehek és a francia csapatokkal megerősített szerbek egyre nagyobb és nagyobb darabokat hasogattak le az ország testéből. De azt is tudnunk kell, hogy nem varázsütésre állt elő ez az állapot, hiszen az önálló cseh államért küzdő politikusok már a háború elején Párizsban és Londonban munkálkodtak az ügy érdekében. Még akkor is bíztak eleink például Románia semlegességében, mikor az már a Tiszáig odaígért területekért rég elköteleződött az antant mellet. Igaz, királya még az 1916. augusztusi orvtámadásuk előtt egy héttel is a két ország közötti örök barátságot emlegette Ferenc Józsefnek.

Mégis sokak szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy 1918. október végén hatalomra jutó Károlyi Mihály és emberei leszerelték és szétzüllesztették a még hadra fogható magyar erőket. A fegyverszünet után, november elején 800 000 magyar katona indul fegyvereivel, parancsnokaival együtt vissza a frontokról, de már a határon züllesztők, agitátorok várják őket. És a magyar visszavonulással párhuzamosan megindul a csehek, románok, délről pedig a Görögországban partra szállt franciák és szerbek támadása. Egyes újabb számítások szerint összesen nem voltak ezek az erők ötvenezren. És a felszereltségükről csak annyit, hogy a Kolozsvárra 1918 karácsonyán bevonuló román lovasságnak a visszaemlékezések szerint bocskorra volt felkötve madzaggal a sarkantyú, aztán csizmát ott már magyar lábakról szereztek.

Mindezek után nézzük a történéseket: a Nagykövetek és Külügyminiszterek Tanácsa, amely 1920-ra már jórészt átvette a békekonferencia ügyeinek intézését, decemberben végre alkalmasnak találta a Huszár Károly vezette, még szociáldemokrata politikusokat is tartalmazó kormányt arra, hogy szóba álljon velünk, és delegációt küldhessünk a feltételek átvételére. Nem megtárgyalására, átvételére. Amit az Apponyi gróf által vezetett csapat meg is tett 1920. január 16-án. Az elmondhatatlanul keserű pirulát a Millerand-féle levél vonta volna be cukormázzal, a Tanácsban döntést hoztak a kényszerű aláírás időpontjáról is. És végül egy 1920 májusi kormányülésen döntöttek az aláírók személyéről. És ahogy a folyamatot szemléljük, láthatjuk, hogy ez Magyarország számára végig kényszerpálya. Eleink 100 esztendővel ezelőtt, különösen az utolsó hónapokban ugyan minden tőlük telhetőt megtettek, de akkor már késő volt.

Nem maradt más nekik, mint készülni a revízióra, a világraszóló igazságtalanság megszüntetésére.

Borító: Minden iskolában ki volt függesztve (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)