Trianon 100: elindultak az aláírók

Pálffy Lajos - 2020. június 2. 10:29

Aztán csak eljött az idő, mikor útra kellett kelni a trianoni békediktátum két kijelölt aláírójának, hogy a kitűzött napon, 4-én meg tudjanak jelenni a ceremónián. Gondolhatjuk, hogy nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő embereket erre a szomorú feladatra.

1920. május 28-án (is) ülésezett Simonyi-Semadam Sándor kormánya, amely egyes vélekedések szerint csak a diktátum aláírásra alakult meg, és valóban, az aktus után nem sokkal le is mondott. A kormányülésen tehát dönteni kellett, de csak az aláírók személyéről. Az például szóba sem jöhetett, hogy arról tárgyaljanak, nem lesz semmiféle aláírás, és az elfoglalt területek megtisztítására mozgósítják a hadsereget. (Mert a törökök éppen valami hasonlót léptek, és a győztesek által ellenük küldött, a területrablásban is érdekelt görög haderőt rommá is verték hamarosan. Így aztán volt tárgyalási alap, a feltételeik is jócskán finomodtak.) De nekünk nem volt csak tízegynéhányezer katonánk, azok is gyengén felszerelve. Hiszen az ország nagy részét (Győrig jutottak előre!) megszálló románok például mindent elvittek, amit csak megtaláltak. Még a mozdonyok, vasúti kocsik jelentős részét is, így aztán nemlétező katonáinkat mozgatni sem tudtuk volna. Ráadásul a mozdonyokhoz, és úgy általában a fűtéshez szén sem volt, ezt a nemzetközi szociáldemokrácia intézte el a kisantant államokkal nagy egyetértésben. Az előbbiek bosszúból a proletárhatalom bukásáért, utóbbiak pedig önös érdekből, a maradék országot gyengítve.

Tehát a dátum már kitűzetett, alá kellett írni, hogy megindulhasson az élet, ebben a szakértők többsége ma is közös nevezőn van. Az a bizonyos kormányülés pedig először gróf Teleki Pál külügyminiszter nevét vetette fel. Ő pedig kijelentette, hogy vállalja, de utána rögtön le is mond a miniszterségről. Ez viszont a francia megbízottnak nem tetszett volna, meg aztán arra is gondoltak, hogy Teleki erdélyi, és az ő aláírása az elszakítottak újabb arcul csapása lenne. Így maradt a kormányban meglehetősen súlytalan Benárd Ágost népjóléti miniszter személye. Aki a Nagy Háború alatt ötven hónapot töltött a frontokon katonaorvosként. Majd hazatérve politizálni kezdett, no és politikai tevékenységéért Kun Béláék halálra is ítélték. A diktatúra után Ausztriából hazatérve a munkásbiztosítást indította újra, majd kormánytag lett. Kijelölt társa a franciául jól tudó, flamand ősöket felvonultató, az államigazgatásban szép karriert befutó Drasche-Lázár Alfréd miniszteri főtanácsos lett, akit erre az alkalomra rendkívüli és meghatalmazott követté tettek meg. Ők keltek útra egy kisebb stábbal 100 esztendeje.

És ők ketten mennek el majd két nap múlva a Nagy Trianon parkjában a francia díszszázad előtt, antant tisztek kíséretében. Néma csend fogadta belépésükkor a két komor férfit az emberekkel teli 52 méter hosszú és hét méter széles Galerie des Cotelles folyosóján. Ahol előbb leültették őket, majd Millerand, a konferencia elnöke szólította fel őket az aláírásra. Benárd a tiltakozása jeléül nem vette figyelembe a hellyel kínálást és állva, a dísztoll helyett egy a szállodából elhozott eszközzel írt alá. Aztán néhány évig még politizált, de gyógyított is. Drasche-Lázár mindvégig állami szolgálatban maradt, még az IBUSZ vezetőjeként is tevékenykedett. Szabad idejében regényeket írt, amiknek nem volt olvasottsága.

Borító: Az aláírás után (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)