Turay Ida, aki „görbe lábai” ellenére is hódított

Kecskés Nikoletta - 2023. március 27. 12:25

„Turay Ida az volt, akit mindenki szeretett, […] nem lehetett belekötni. Olyan kisugárzása volt, olyan megjelenése volt, áradt belőle az a naiv szeretet, az a naiv rácsodálkozás a világra…” – mondta róla Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója. De hogyan lett a kilencévesen félárván maradt lánykából egy ország kedvence, s mindenki „Dusikája”?

Amikor édesanyja, Szabadkay Lilli Klára meghalt, az édesapa épp olasz hadifogságban sínylődött, így a kislány apácazárdába került. A színpad azonban olyan erősen vonzotta, hogy már gimnáziumi évei alatt a közönség elé vágyott. Kiemelkedő tehetségének köszönhetően csak egyetlen évet járt az Országos Színművészeti Akadémiára, ugyanis Bárdos Artúr egyetemi tanár és színházigazgató felfigyelt a különleges kisugárzással bíró lányra, és rögtön mélyvízbe dobta, a 17 éves Ida pedig minden elvárást felülmúlva remekelt a Renaissance Színház világot jelentő deszkáin. Nem csoda, hogy ezután a fővárosi színházak tárt karokkal fogadták.

A filmes világba is berobbanó színésznő karrierje szinte összefonódott a magánéletével, hiszen az ismert színmű- és kabarészerzővel, Békeffi Istvánnal esküdtek egymásnak örök szerelmet. Első találkozásukról Turay egy 1996-os interjúban megható humorral mesélt: „A pécsi sétatéren sétáltam a nagymamámmal, és szembe jött velem a Békeffi, aki egy fiatalember volt természetesen akkor, a papájával […]. És a papája azt mondta Békeffinek, hogy »nézd meg ezt a kislányt, ezt már többször láttam, milyen szép kis arca van és milyen szép szemei, biztosan jó filmszínésznő lenne, csak az a kár, hogy egy kicsit görbe a lába«. Akkor egy kicsit görbe volt, de aztán később kinőttem. Hát szóval, a Békeffi nem a lábamat nézte, hanem a szememet, és itt láttuk meg egymást először. Majd egy év múlva, a Nemzeti Színházban akkor már akadémiai növendék voltam, a főpróbán […] ott ültem a nézőtéren és mellettem ült ez a fiatalember.” Visszaemlékezése szerint itt mutatkoztak be egymásnak, hogy aztán a sors egy életre összekösse őket. Nemcsak a magánéletben, a szakmán belül is támogatták, kiegészítették egymást. Például a Janika című darabot férje kifejezetten Idának írta.

A történelem viharai azonban őket sem kerülhették el. Békeffi a II. világháború idején zsidó származása miatt nem kapott munkát, a családot egyedül fenntartó Idát pedig később háborús propaganda vádjával fogták perbe, amiért a nácizmus alatt szerepléseket vállalt. Egyéves eltiltása után azonban szinte visszarobbant a közönség kegyeibe, csakhogy férje saját néven továbbra sem vállalhatott munkát. Mindez erősen hozzájárult azon elhatározásukhoz, hogy elhagyják az országot: 1957-ben egyszerűen „elfelejtettek” hazatérni egy bécsi forgatásról. Külföldi tartózkodásuk alatt aztán fordult a kocka: ezúttal Békeffi dolgozott, Turay pedig háztartásbeli szerepre kényszerült, amit igen rosszul viselt.

Magyarországra való visszatérésük után még néhány közös év jutott számukra, majd 1977-ben Békeffi István – egy átlagosnak tűnő baráti összejövetelt követően – csendesen eltávozott az élők sorából. Több mint ötven évig tartó szerelmüket nem lehetett könnyű elbúcsúztatni, az özvegy mégis ugyanazzal a derűvel próbálta folytatni életét, amely korábban is jellemezte. Más férfit azonban soha többé nem engedett közel magához. “Pistuka, a férjem halála pillanatáig szerelmem, szeretőm, barátom, kritikusom, egyszóval társam volt” – nyilatkozta kettejükről. Turay aktív, munkával teli éveket követően 1997. június 2-án tért meg szeretett Pistukájához.

Borítókép: Mozi Ujság 1942/25. szám, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND