Ürgehurok lószőrből, vadászpuska rakétapisztolyból

Pálffy Lajos - 2021. december 10. 7:53

Az illegális vadászat módszereit sorba véve azt látjuk, hogy az ezt művelők leginkább olyan eszközöket használnak, amelyek nem ütnek zajt. Mert az orvvadász, mint olyan, megjelenését követően kialakult a vadőri mesterség is. A vadőrök füle jó, a szemük pedig éles volt.

Ahogy a sorozat előző cikkéből tudhatjuk, Magyarországon II. Ulászló idejében született meg az 1504. évi XVIII. törvénycikkely, ami felsorolta, milyen állatok azok, amire csak a földbirtokos, a nemesember vadászhat, amire egy jobbágy nem emelhet kezet. Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tehetős nemesek inkább sportból, a teljesítményt szem előtt tartva kezdtek el vadászni, már nem feltétlenül voltak rászorulva arra, hogy vadhússal lássák el a konyhájukat. De persze nem veszett kárba az így elejtett zsákmány sem, feldolgozták, eladták azt, vagy a hajtók is ebből, „természetben” kapták meg fáradalmaikért fizetségüket. A földműves, a jobbágy viszont megélhetési okokból vadászott, ha nem volt levágható állatállománya, akkor csak így juthatott húshoz. Aztán, ahogyan azt az 1504-es felsorolásból is látjuk, csak egyes madárfajták, kártékony rágcsálók vagy veszélyes ragadozók vadászata volt engedélyezve számára. A rendelkezésekre a válasz pedig a tilosban járás, az orvvadászat volt szerte a középkori Európában, ahol például így sokáig az íj és a nyíl volt használatban, mert az nem ütött zajt. (Ugyanakkor megvolt a rizikója, hogy a vesszővel elszalad a vad, majd később pedig elpusztul. A tetemre, benne a nyílvesszőre pedig felfigyel a földesúr embere. Így aztán továbbra is bevett módszer volt a csapdázás is.)

A csapdák fajtái legalább három nagy egységre oszthatók. A legősibb, Afrikában és Ázsiában máig is használatos megoldás volt a veremcsapda. Ehhez csak egy ásó kellett, esetleg az aljába néhány kihelyezett karó, hogy a gödörbe esett nagyobb testű vadat helyben marasztalja. Hasonlóan nagyobb vadakra használták a ládás csapdákat, avagy csapóládákat, ahol a láda belsejébe, a csalétekhez igyekvő állatra csapódik az ajtó. Ezeket a ládákat most a vaddisznók befogásánál használják leginkább. Ha a számosságot nézzük, akkor a legtöbbet a hurkokat használta az ember. A legegyszerűbb az állat (jellemzően őz vagy szarvas) fejének magasságában elhelyezett, erős drótból készített eszköz. A kisebb testű állatokat sokszor rántóhurkokkal ejtették el. Itt általában valami hajlékony fa hirtelen kiegyenesedése adta meg azt a mozgást, erőt, ami rászorította az állatra a drótból, zsinegből, bélből készített hurkot. A csikkentőnek, csiklének is nevezett rántóhurkokkal nagyobb testű madarakat, foglyokat, fajdot, túzokot is fogtak Magyarországon. Itt minden esetben a csalétek megmozdítása volt a lényeg, ami aztán feloldotta a lehajtott rugalmas fa, vessző rögzítését. A kisebb testű madarak megfogásához használták a lépesvesszőket is, amikor a csalétekre leszálló madár lába ráragad arra az ágra, amire leszállt a finom falat reményében. A kisebb madarak megfogásához használták még a kukoricacső hurkot is. Itt egy cső kukoricát raktak tele minden oldalról lószőrből fonott apró hurkokkal, amik rabul ejtették aztán a beléjük lépő madárkákat.

A lőfegyverek megjelenésével megkezdődött azok vadászatra való alkalmazása is. Magyarországon 1509-ben, egy címerben találjuk az első puskás vadászat ábrázolását. Puskája pedig a jobbágyfelszabadításig komoly büntetés terhe mellett csak nemes embernek lehetett, így aztán az amúgy is hangos eszközt csak később kezdték az orvvadászok használni. A 19. és 20. századból, már csak a háborúk miatt is, számtalan házilag átalakított, orvvadászathoz használt puska maradt ránk. Szép számmal találunk ilyeneket a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében is. Az átalakítások célja az volt, hogy minél kisebb helyen, kabát alatt, nadrágszárban elférjen az eszköz, a házilag összerakott, kialakított fegyvereknél pedig előfordult, hogy valami legálisan beszerezhető eszközt, mondjuk éppen egy rakétapisztolyt, légpuskát alakítottak át éles lőfegyverré.

Amellyel aztán kerülve a vadőröket, hivatásos vadászokat, no és a helyismeretüket kihasználva általában eredményesek is voltak a rabsicok. Még úgy is, hogy csak egyet tudtak lőni ezekkel a primitív, sokszor huzagolt csővel sem bíró eszközökkel.

Borító: Ürgefogó hurok lószőrből (Hajdúsági Múzeum CC BY-NC-ND)