Vae victis: Ausztria 381 cikkelye

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 10. 11:47

Száz esztendeje írták alá Ausztriával Saint-Germai-en-Laine városkájában, Párizstól északra a területének háromnegyedét elvevő békeszerződést. Hogy ne legyen annyira keserű a pirula, azért kaptak is valamit, természetesen Magyarország rovására.

Az egyik legnagyobb francia király, I. Ferenc (1515 – 1547) által építtetett királyi kastély fogadta a delegációkat. A három győztes nagyhatalom diktált és a bécsi szociáldemokrata vezetés (Karl Renner elnök, küldöttségvezető) csak meghallgathatta a verdiktet, ahogy később ezt a magyarokkal is megtették. A morva bortermelő 17. gyermekeként a világra jövő Renner ugyanakkor azért számíthatott az európai szociáldemokrácia támogatására. (Amit később a magyar küldöttség nem mondhatott el magáról. Sőt!) Talán ezért is volt ez a gesztus Burgenlanddal, amelynek lakossága valóban többségében német és horvát volt. (Az 1921. december 14 és 16 között megejtett soproni népszavazás 55%-ban német anyanyelvű lakosságot érintett.) Viszont ha csak a békében Csehszlovákiához csatolt Szudétavidéket nézzük, akkor ott 97%-ban német lakosságot kényszerítettek az új államhoz, annak ellenére, hogy 1918 októberében az itt élők kikiáltották önálló országukat. Az 1915 áprilisában, Londonban a hadba lépésért Olaszországnak ígért, majd el is csatolt Dél-Tirol esetében 57% volt a németek aránya. Itt a 82%-ban németek lakta északi rész kiáltotta ki függetlenségét, de ezt sem vették természetesen Párizsban figyelembe.

Olaszország ráadásnak a jobbára szlávok lakta Isztriát is megkapta szolgálataiért, Románia pedig, ahol még 1918 végén is német csaptok voltak az urak, Bukovinát kebelezhette be a béke értelmében. Lengyelországé lett a vegyes lakosságú Galícia, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság pedig Saint-Germain kastélyában megkapta Krajnát és Karintia nagyobbik részét. Az utóbbi tartomány német többsége fegyvert fogott a bevonuló szerbek ellen, ezért a békekonferencia végül népszavazást rendelt el. Amin a többség akarata érvényesült, Karintia nagyobbik része osztrák maradt. Olyan „furcsaságokat” is láthatunk itt, hogy a Mura-parti Bad Radkersburg (magyarul Regede) városát ketté osztották, a várkastély és a folyó déli partja Gornja Radgona néven az új délszláv államé lett, és ma is Szlovéniához tartozik.

Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy a háború után mindkét államban hatalomra kerülő szocdemek Ausztria és Németország egyesítésében (is) gondolkoztak. Az osztrák tartományok közül egyedül a hegyi Voralberg csatlakozott volna a szomszédos Svájchoz. Azt sem árt tudnunk, hogy Bécs már 1918 novemberében(!) bejelentette igényét Burgenlandra, amikor a Károlyi kormány éppen leszerelte a frontokról hazatérő katonákat és az elszakadni akaró nemzetiségekkel egyezkedett. Nem véletlen, hogy Sopron és környéke is csak erő felmutatása után maradt magyar. A németekkel és a magyarokkal való egyesülést is és a királyság visszaállítását is tiltó, 381 cikkelyt tartalmazó béke szerint Ausztria 30 ezer embert tarthatott fegyverben, le kellett szerelnie fegyvergyárait, és persze a magyarokhoz (és németekhez) hasonlóan fizethette a tetemes jóvátételt is.

Vae victis, mondta a gall Brennus Krisztus előtt 390-ben, miközben odavágta kardját az amúgy is hamis súlyok közé.

Borító: Az aláírás előtt (Wikipédia)