Vándorok és falvak IX.: Rézművesek

Pálffy Lajos - 2022. augusztus 4. 1:27

A puha, „hidegen” is megmunkálható rézzel a mai napig dolgoznak cigányemberek. Aki járt már Erdélyben, találkozhatott szépen megmunkált pálinkafőző készülékeikkel, rézüstjeikkel. A feketetói nagy vásár sem képzelhető el nélkülük.

A fémmel dolgozó cigányok közül előző cikkünkben megismerhettük a szegkovácsokat; ezt az apáról fiúra szálló tudományt, mesterséget is megölte az iparosodás. Azzal, hogy egyes vasipari üzemek olcsón, tehát gépekkel és nagyobb mennyiségben tudták már előállítani a különféle szegeket, kapcsokat, feleslegessé váltak azok a cigányemberek, akik korábban családostul ebből a mesterségből éltek. De a szegkovácsok mellett fémmel dolgoztak a „cigánykovácsok”, a foltozók és a rézművesek is. Nézzük most meg ez utóbbi mesterséget, amelynek alapja a réz viszonylagos puhasága, hevítés nélküli alakíthatósága volt. Persze, a rézművesek termékeinek elkészítéséhez is kellettek a földbe mélyített, kecskebőr fújtatóval működtetett „kohók”, de a munka dandárját mégis csak a kalapácsokkal végezték el a formára vágott rézlemezen.

A cigány nyelven „xarkomari” névvel illetett rézművesek csoportja három részre osztódott. Ide tartoznak az üstfoltozók, a csengőöntők és végül harmadikként mindazok, akik rézzel dolgoznak, de nem tartoznak az első kettő csoportba. Tehát xarkomári az is, aki egy kerekre vágott rézlemezből kikalapál domború üllők, különféle kalapácsok bevetésével egy lekvárfőzéshez használatos, nagy rézüstöt (a jó szilvalekvárt másban nem is nagyon lehet elkészíteni). Xarkomári az a kisiparos is, aki aztán ezt az üstformát tovább alakítva házi pálinkafőző készüléket kalapál, no és forraszt, mert itt már szükség van „melegmunkára” is. A forrasztáshoz bronzot, esetleg cint használnak ma is, az üst alapanyaga a vörösréz, amit 2-3,5 milliméter vastagságra kalapálnak. A lopótök formájához hasonlatos, zárt hevítőüst réz csővel van összekötve a henger alakú lepárlóval, aminek vízében a spirál alakú cső szintén rézből készül.

A cefre hevítésére szolgáló zárt üst nagysága változó, de általában 10 literesnél kezdődik. Ez a pálinkafőző készülék „lelke”, ahol arra kell figyelni, hogy a hevítés során keletkező alkoholtartalmú gőz ne szökjön el az összeillesztéseknél, hanem csak a lepárló felé találjon magának utat. Ennek a feladatnak a megoldása a magas hőmérséklet, és az üstben kialakuló nyomás miatt nem is olyan egyszerű. De aztán arról is találunk adatokat, hogy a rézművesek a pálinkafőző rendszerek mellett képesek voltak fatüzeléses fürdőszobai vízmelegítők összeállítására is. Aztán ezeket a szerkezeteket is meghaladta az idő, a henger alakú dobkályhából és a fölötte lévő víztartályból összeállított készségeket felváltották a villanybojlerek, de a pálinkafőző készülékek talán soha sem mennek ki a divatból.

Jelenleg is jócskán lehet ilyen hirdetésekre bukkanni az interneten.

Borító: Fő a szilvalekvár a rézüstben (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)