Virrasztás kevés pálinkával

Pálffy Lajos - 2019. március 25. 1:16

A temetést, a temetési szertartást régen minden esetben megelőzte a virrasztás és a halott háznál való búcsúztatása. A virrasztáson általában részt vehetett mindenki, a ház bejáratánál történő búcsúztató éneknek viszont szabályai voltak.

A szerettei körében eltávozott ember holtteste, mint Isten teremtése, teremtő munkájának eredménye, szent volt, ennek megfelelő elbánást is érdemelt. Ezért volt a kötelező lemosás, ezért adták rá általában a legszebb ruháját, és ezért hordták össze a ravatalához az értékes kelméket, terítőket. A párnákból, dunyhákból, terítőkből összeállított ravatal lehetett a halottas ágyon, egy erre alkalmas asztalon, de lehetett a koporsóban is. Ennek elkészítése a falu asztalosainak a feladata volt, egy-egy mester több méretben is legyárthatta előre a faládához szükséges deszkákat. Amiket aztán csak össze kellett állítani, amikor szükség volt rá. (A szegények sokszor saját maguk szögelték össze az elhunyt családtag koporsóját.) A koporsót aztán a háznál különféle textíliákkal bélelték, a halott feje alá párna került. És kora este, az állatok körüli munkák elvégzése után megkezdődött a virrasztása.

Amely a régi időkben hajnalig is eltartott, a múlt század második felében viszont jobbára már csak éjfélig virrasztottak. Leginkább a tisztaszobában volt a ravatal, itt sokszor a szomszédból kért székeken is az asszonyok ültek. Rokonok, szomszédok, barátok érkeztek meg az alkalomra, de a szokás szerint bejöhetett meghívás nélkül is bárki, aki csak akart. Itt, a halott mellett leginkább imádkoztak, búcsúztató énekeket énekeltek, no és sírdogáltak. Vagy éppen a halotthoz fűződő történeteket elevenítettek fel. A férfiak általában a másik szobában, konyhában gyűltek össze, itt is zajlott a beszélgetés, de nem átallottak néha kártyázni sem. És pálinka is került a kupicákba, ebből és a kenyérből, kalácsból jutott az asszonyoknak is. Sokszor, sokfelé a férfiak dolga volt a búcsúztató ének szövegének összeállítása is, amit a kántor, vagy egy jóhangú férfiú adott elő akkor, mikor a halott elhagyta a házat. Ebben egyes szám első személyben a halott nevében mondták el rigmusokban életének főbb eseményeit, állomásait. Ugyanígy búcsúzott sorban el az éneklő által az eltávozott szeretteitől is, mindenkinek üzenve, megköszönve valamit. A búcsúztatásnak aztán, különösen Erdélyben, létezett tréfás változata is. Itt szokásban volt a búcsúztató szövegének sokszorosítása és kiosztása is a gyászolók között. Aztán ahol nem volt erre alkalmas hely, ott a ház udvarán készült ravatal. Az előkelőségeket, magasabb rangú tisztviselőket általában a templomban ravatalozták fel.

Ha pedig véget ért a háztól való búcsúztatás, a halott „felült a Szent Mihály lovára”, elindult a temetési menet, de erről ismét csak a sorozat egy másik cikkében olvashatnak.

Borító: Ravatalozás a templomban (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)