Walt Disney panaszosan írta: Patkánynak neveztek…

Kecskés Nikoletta - 2022. szeptember 12. 8:59

A 10 éves fiú ijedten rezzent össze a bérház lépcsőházában, amikor rádöbbent, hogy elnyomta az álom. Kinn még csak a hajnal volt, ő mégsem melegedhetett tovább a lépcsőkön kuporogva. Be kellett fejeznie az újságkihordást, hogy időben beérjen az iskolába. A gyermek Walt Disney korán magára vette a maximalizmus nyomasztó terheit…

Ellentmondást nem tűrő apja mellett nem is volt más választása. Elias Disney mindig szigorúan fogta a fiait, ennek eredményeként pedig a fivérek sorra menekültek az atyai házból. A 19 éves Roy is hamarosan megunta az újságkihordást, amelyért apjától még csak fizetséget sem kapott. Ezután Walt-ra még több teher hárult a munkában – és még több ütés csattant a testén, ha valamiben nem sikerült kellően megfelelnie az elvárásoknak. 14 éves korában aztán egyszer s mindenkorra véget vetett bántalmazásának, amikor egy alkalommal lefogta apja kalapácsnyelet tartó, ütésre lendülő kezét…
Így legalább a kék-zöld foltoknak búcsút mondhatott, ám a szüntelen, megfeszített munka továbbra is mindennapjainak része maradt. Szinte egyetlen szórakozását a rajzolás jelentette.

A chicagói középiskola magazinjában az alábbi bejegyzés maradt róla fenn: „Az egyik újonnan jött, Walter Disney, szokatlan művészi képességeket mutat, ő lett a képesújság egyik karikaturistája.” Walt a tanulás mellett konzervgyárban dolgozott, éjjeliőri állást töltött be, vagy épp ládákat szögezett. Ám a folytonos munka sem tudta kiölni fejéből a világháború kapcsán feltámadt hazafias ideákat. 17. életévét sem töltötte be, mégis az foglalkoztatta, mit válaszol majd egyszer az unokáinak, ha megkérdik tőle, miért nem vett részt a háborúban. Végül apja tiltása ellenére jelentkezett az Amerikai Vörös Kereszthez, és álma hamarosan teljesült: sofőrként immár egyenruhában teljesített szolgálatot ahelyett, hogy az iskolapadot koptatta volna.

Két évvel később a szülei mintha egy másik fiút kaptak volna vissza. Nemcsak izmosabb és magasabb, de határozottabb is lett. Eszében sem volt visszatérni a középiskolába, inkább ellentmondást nem tűrő hangon közölte apjával, hogy a rajzolásból akar megélni. Végül bátyja, Roy segítségével sikerült állást kapnia egy művészeti stúdióban, és fiatal kora ellenére főnökeit lenyűgözte a munka iránt tanúsított elkötelezettségével és alázatával. Hamarosan hozzá hasonló álmokat szövögető barátra is akadt Ub Iwerks személyében, s heves optimizmustól fűtve két alkalommal is céget alapítottak. Bár a második próbálkozás során egy ideig kifejezetten sikeresnek bizonyultak a mozinak eladott rajfilmjeikkel, a vállalkozás végül csődbe ment. Walt pedig úgy érezte, új lapot kell nyitnia a sikerhez, így 1923-ban beállított Hollywoodba. Ekkorra már megtanulta dörzsöltebben eladni magát. Üzleti névjegyet és cégjelzéses levélpapírokat nyomtatott, rajzfilmkészítőként mutatkozott be, magabiztossága pedig végül eredménnyel járt. Alice csodaországa című filmjében fantáziát látott egy New Yorki-i rajzfilmterjesztő, Margaret Winkler. „…1500-at fizetek minden negatívért…” – érkezett az áttörést jelentő távirat.

Walt és Roy együtt fogtak bele a projekt megvalósításába, a szakmai sikereket pedig hamarosan magánéletbeli szerencsés fordulatok követték. Walt bátyja esküvőjén ismerkedett meg Lillian Bounds-szal, aki a Disney fivérek stúdiójában vállalt állást – másfél év múlva pedig immár ők ketten is oltár elé álltak. A nő ettől a perctől nemcsak lelkitársa, de szakmai támasza is lett törekvő férjének. Hiába csengett le idővel az Alice sorozat sikere, hiába vesztették el Oswald nyúl kalandjainak jogait, örökre taroltak a legendás egér figurájával, akit Lillian keresztelt a Miki névre.

„Férjem egyike a Miki egér rajongóknak. Kérem, higgye el, valamennyien nagyon hálásak vagyunk önnek a sok derűs estéért” – írta levelében Franklin D. Roosevelt felesége. Az 1933-as év már egy gyönyörű házban lelte a Disney házaspárt, ahol boldogan várták első gyermekük világrajövetelét. „Én is olyan rossz szülő leszek, mint bárki más” – írta anyjáéknak a boldog kispapa egyik levelében. „Már sokat fogadkoztam, hogy az én lurkóm nem lesz kényeztetve, de kételyeim vannak. Lehet, hogy ő lesz az országban a legelkényeztetettebb kölyök.” Bár családapai minőségében valamivel lágyabb természetnek bizonyult, főnökként nem túl hízelgő történetek keringtek róla. Alkalmazottaitól teljes odaadást várt, ám ritkán adott hangot az elismerésének, elégedetlensége viszont gyakran sértésekben és dührohamokban nyilvánult meg. A magát óriásivá kinövő stúdió több dolgozója alulfizetésre is panaszkodott. Végül 1941 tavaszán Disneynek szembe kellett néznie egy komoly szakszervezeti sztrájkkal. „Patkánynak, szakszervezet-ellenesnek és kizsákmányolónak neveztek. A kifutófiúim bérét tüntették fel a rajzolóim fizetéseként. A stúdiót és módszereimet egészségtelennek és munkásnyúzónak bélyegezték” – írta egyik levelében.

Bár a sztrájk mellett a II. világháború viszontagságai is jócskán visszavetették a stúdió munkáját, Walt minden nehézség ellenére megállíthatatlan maradt. Munkássága Disneyland megteremtésével teljesedett ki. 65 évesen bekövetkező halála az egész világot megrázta, s a Fehér Házból, Lyndon B. Johnson elnöktől érkező levél ezúttal a gyászoló özvegynek szólt: „Sok millióan vagyunk, akiknek élete derűsebb és boldogabb lett az ön férje tehetségének fényétől. (…) Walt Disney varázsa túlmutat a hétköznapokon, és a kincsek, amelyeket hátrahagyott, fenn fognak maradni, hogy eljövendő világokat szórakoztassanak és okítsanak.”

Borító: Walt Disney 1945-ben (Wikipédia)