Rökk Marika, akiért Hitler is rajongott
„Ebben a korban az ember lányának már mamuskaszerepeket kínálnak a rendezők, azt várják, hogy ősz öregasszonyként, tipegve járjon, selypítsen, ráncos és tompuló tekintetű legyen” – mesélte 75 évesen egy interjú során.
Csortos Gyula éhezés és bántalmazás után csöppent a jólétbe
Buzgó igyekezettel hordják a pincérek a gasztronómiai csodákkal teli tányérokat a drága öltönyben feszítő színész sztárnak. Érkezik az előétel, a leves, a sült, a desszert, s persze rengeteg alkohol. Ha Csortos Gyula eszik, Csortos Gyula boldog – tudja ezt mindenki, ő maga is elismeri, az evés milyen fontos a számára. Van mit bepótolnia, gyerekként eleget éhezett. A kollégák is örülnek ilyenkor, talán nevetve össze is súgnak a háta mögött: „legalább addig nem mond kellemetlenségeket senkinek, amíg tele van a szája…”
Básti Lajos kormos arccal próbálta túlélni a munkaszolgálatot
Bódy László vagyok, szenesember – valahogy így mutatkozhatott be Básti Lajos 1944-ben a józsefvárosi pályaudvaron, ha a hatóság emberei igazoltatták és a papírjait kérték. Hamis iratai szerencsére alátámasztották biztonságot nyújtó álcáját. Ám felettesei igencsak meglepődtek volna, ha tudják, hogy az egyszerű munkásembernek látszó férfi könyv nélkül szavalja Shakespeare szonettjeit, s a zsidótörvényeket megelőzően a színpad ünnepelt sztárja volt.
Gózon Gyulát két éven át pofozták, amiért színész akart lenni
Egy pillanatra sem bánta meg, hogy a színpadot választotta. Pedig elhatározásának súlyát egy arcán landoló súlyos tenyér próbálta minden egyes nap éreztetni vele, egyik tanítója ugyanis olyannyira hevesen ellenezte a színészi pályát, hogy pofonokkal próbálta jobb belátásra bírni jövőbeni terveit illetően.

Psota Irén, aki kutyákra cserélte a férfiakat
Mennyire járult hozzá Psota Irén legendásan szélsőséges természetéhez a traumákkal terhelt gyermekkor? Valószínűleg nagymértékben. Ha egy kislányt szinte minden nap kínoz az éhség, s ráadásként kénytelen végig nézni,...
Márkus László, akinek rajongó levelet írt a gyermek Gálvölgyi
1985. december 30. napján Gálvölgyi János jókedvűen nyitott be a Kongresszusi Központ öltözőjébe, majd odaköszönt a tükör előtt sminkelő Márkus Lászlónak, aki egy kacsintással fogadta az üdvözlést. Csakhogy...
Krencsey Marianne-t a harc tartotta életben
Börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték, miután férjével együtt disszidált, Krencsey Marianne-t azonban semmivel sem lehetett eltántorítani az elhatározásaitól. Hiába rajongott érte egy egész ország a Liliomfiban nyújtott alakítását követően,...
Élményközpont, melyen végighaladva, és az interaktív elemeket kipróbálva, játszva megismerhető a magyar és közép-kelet európai filmművészet múltja.

Otthont ad a Digipédia közoktatást kiszolgáló rendszernek, a Digitális Kárpát-medence kiállításnak, konferenciáknak, rendezvényeknek és időszaki tárlatoknak.

Virtuális kirándulások a három dimenziós szkennereinkkel kívülről és belülről digitalizált magyarországi kulturális helyszíneken.

Múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait publikáló, nyilvános online gyűjtemény.

Korszerű módszertani lehetőségeket kínál pedagógusok számára, felhasználva múzeumok, könyvtárak, levéltárak kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait.
KÖZFOGLAKOZTATÁS
Aktuális hírek
A Forum Hungaricum a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon
2017. szeptember 22-23-án zajlott a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás a Vajdahunyad várában. Az eseményen a 130 kiállító között a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. standja is megtalálható volt. Idén partnerünket, a Diafilmtörténeti Gyűjteményt állítottuk fókuszba.
„Segítő Kezek az Idősek Biztonságáért” országos program
A „Segítő Kezek az Idősek Biztonságáért” program három városban kísérleti jelleggel indult el. A modellprogramban a skype és internet nyújtotta lehetőségekre, az okostelefon és a vészjelző karperec használatára tanították meg a programba bevont idős embereket.
Speciális közfoglalkoztatási program
Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye 11 közfoglalkoztatója átlagosan 280 fő közfoglalkoztatásával megvalósuló speciális közfoglalkoztatási program indítását kezdeményezte.
Jövőre 200 ezer alá csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma
Idén év végére 210 ezerre, jövőre pedig 190 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma – mondta Réthy Pál, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási, stratégiai és koordinációs főosztály vezetője kedden Budapesten.
A közfoglalkoztatás átalakítása
A magyar gazdasági helyzet erősödésével a Kormány lehetőséget teremt a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalásához. Egyetért azzal, hogy a közfoglalkoztatottakat az elsődleges munkaerőpiac felé szükséges irányítani, valamint továbbra is támogatja a szociális szövetkezetek működését.