ÉVFORDULÓ SOROZAT

A tigris és az oroszlán küzdelme II.

A tigris és az oroszlán küzdelme II.

- 2022. szeptember 5. 6:29

Amikor 1686. szeptember 2-án a Szent Liga csapatai visszafoglalták Budát, véget ért a város 145 éves török megszállása, hiszen 1541-ben harc nélkül foglalták el a várost. Buda török kézre kerülése, súlyos veszteség volt, ezért a Habsburgok már 1542-ben megpróbálták a vár visszafoglalását. A sikerre csaknem 150 esztendőt kellett várni.

A sikerhez, mint azt az előző részből tudhatjuk, a keresztény Európa összefogása kellett. Így megindulhatott a véres ostrom, mert Budát, ahogyan két esztendővel korábban, most is elit csapatok védték. Abdu-Rahman helyettese Iszmail pasa is kiváló parancsnok volt. Helyzet felismerése, leleményessége több veszélyes helyzetet hárított el. A török csapatok helytállását általában a keresztények főtisztjei is elismerték. Egyikük szerint „mi oroszlánokként támadtunk, de ők tigris módjára védekeztek”. Július 9-én a törökökre nézve súlyos helyzet alakult ki. A keresztény seregnek sikerült több ágyút is a várfalak közelébe vontatni. Egy janicsár alakulat azonban váratlanul kitört a várból és nemcsak az ágyúkat tették használhatatlanná, hanem a támadók által épített sáncokat is megrongálták. A támadás olyan váratlan és lendületes volt, hogy a törökök csak 10 janicsárt vesztettek, az ostromlók viszont 150 katonát. Azért „csak” ennyit, mert a keresztény parancsnokok kénytelenek voltak bevetni a támadás elhárítására pihenőben, tartalékban lévő csapatokat is. A keresztény katonák később is döbbenten tapasztalták, hogy milyen pontosan céloznak a török lövészek. A védők égő kanóccal ellátott lőporos zsákokat is dobáltak az ostromlók közé. Óriási veszteséget szenvedett a tiszti állomány is. Ez veszélyeztette az ostrom irányítását, de a közkatonákat is pótolni kellett, így új csapatok is érkeztek Buda alá.

Török lovasok metszeten (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Ágyúk tekintetében a Szent Liga fölényben volt, annak ellenére, hogy mindkét félnek jelentős tüzérsége volt. A törököknek 200, a keresztényeknek 250 lövegük volt, de a Szent Liga tüzérsége már technikailag fejlettebb volt. A vár északi részén a keresztény csapatok tüzérsége elpusztította a török ágyúkat, jelentősen rombolta a falakat és veszteségeket okozott a török védőknek. A vár déli részén viszont a török tüzérség jelentős pusztítást tudott véghez vinni az ellenséges ágyúkban és az élő erőben is. Mindkét haderő már jelentős számban használt mozsárágyúkat is. Ezek még elég pontatlanul lőttek, de jelentős pusztítást tudtak okozni a védművekben és az élőerőben is. Valószínűleg egy mozsárágyú lövedéke találta el a törökök Mátyás templomban lévő puskapor raktárát. A robbanásban 60-90 méternyi falszakasz is leomolhatott. Vagy 1500 török katona is meghalt, de az iszonyú erejű detonáció a keresztények táborában is okozott haláleseteket, sérüléseket. Még nagyobb volt az a veszteség az ostromlók között, amit a lezúduló kövek okozta pánik váltott ki. Katonák a zűrzavarban egymást, sőt előfordult, hogy tiszteket is halálra tapostak. Alig egy óra múlva „megszólaltak” a vár ágyúi. Abdu-Rahman jelezte, a harc folytatódik.

Török lovasok íjjal és nyilakkal (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A török védősereg nem kényszerült arra, mint néhány évvel később Várad védői. Nekik kifogyott a lőszerük, de nem estek pánikba, hanem előszedték az íjakat, és kiderült, hogy még értettek a használatához, mert a keresztények utolsó, győztes rohama során többszáz támadót lenyilaztak. Fennmaradt Abdu-Rahman és Lotharingiai Károly levelezése, aminek különleges forrásértéke van. A birodalmi fővezér többször felszólította a pasát a megadásra. Ő azonban eléggé udvariasan, de elutasította ezt. A védők örömére megjelent Szolimán nagyvezér felmentő serege, de az 1684-es ostrommal ellentétben a felmentő sereg nem tudott jelentős segítséget adni. Néhány átlátszó szándékú támadást indítottak, amit a keresztény csapatok visszavertek. Így csak nyugtalanítani tudták az ostromlókat illetve arra kényszeríteni őket, hogy néhány egységet készenlétben tartsanak ellenük. Végül a felmentő sereg már csak annyit akart elérni, hogy erősítést tudjon a várba juttatni. A korábbi ostromhoz képest ez sem sikerült valami jól. Mindössze alig több mint száz szpáhi tudott bejutni a várba. Egy elesett szpáhinál talált hivatalos irat szerint a várba bejutó katonák dupla zsoldot kaptak volna. Így Szolimán serege lényegében tétlenül nézte, ahogy az utolsó, szeptember 2-i rohamban a keresztények elfoglalták Buda várát. Abdu-Rahman pasa is életét vesztette a küzdelemben.

Az ostrom emlékezete is sok érdekességet hozott magával. A török közvélemény Abdu-Rahmant sokáig árulónak tartotta vagy egyértelműen őt hibáztatta a vár elvesztéséért. Már a kortárs keresztény katonai vezetők és történetírók jelentős része viszont elismerte a pasa hősiességét. A 20. századi magyar történészek többsége sem fukarkodott a dicsérő szavakkal a pasa és a török védősereg tekintetében: vitézség, fegyelmezettség, leleményesség, kitartás, önfeláldozó magatartás. A vezérek és a katonák leveleinek egy részét közlő „Magyar Levelestár Buda ostroma 1686” című mű szerkesztő-történésze egyenesen Abdu-Rahman pasát tartotta az 1686-os ostrom legnagyobb hősének, aki katonáival hosszú hetekig tartóztatta fel Európa legjobb hadseregét.
Volt még egy érdekes fejleménye az ostrom emlékezetének. Ez a 300 éves évfordulóhoz kapcsolódott. Az egyre súlyosabb helyzetben lévő szocialista rendszer, amely csak az IMF csatlakozással és beavatkozással, és így pénzügyi és gazdasági kiszolgáltatottsággal kerülte el az államcsődöt, igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani „baráti tőkés országokkal”. Ilyen volt Ausztria, NSZK és a gazdaságilag feljövőben lévő Törökország is. A török közvéleményben is népszerű volt hazánk szinte már „testvér népként” tekintettek ránk.

Ezért nem lett volna jó a kommunista vezetés szerint, ha túlságosan megünnepeljük a 300 éves évfordulót 1986-ban. Ezért, persze nem hivatalosan, úgy határoztak, hogy „közepesen szeressük” az ünnepet. Újságcikkek jelentek meg, amelyek pozitívumokat igyekeztek hangsúlyozni a török időszakból: a fürdőkultúrát, gasztronómiát és a cukrászatot. Azt is megemlítették, hogy az erdélyi fejedelmek, a főurak, sőt a tehetősebb polgárok is szívesen vásároltak keleti termékeket, bronzárukat, textiliát, szőnyegeket. Többször megjelent az a történet, amelyet egy híres, a török kort kutató történész tárt fel, amikor a törökök maguk figyelmeztették a Kecskemét környéki lakosságot a tatár támadás veszélyére. Így a lakosság el tudott menekülni és „csak” állataik egy részét tudták elhajtani a tatárok. Később a törökök kiváltották gyakran megfékezhetetlen szövetségesüktől az állatokat és visszaadták őket a lakosságnak. Sor került a hős pasa 1926-ban elhelyezett emléktáblájának felújítására. A Hadtörténeti Múzeum mögötti sétányon pedig felállítottak egy turbános emlékművet kétnyelvű (magyar-török) felirattal az utolsó budai pasa emlékére, bár egyes kutatók szerint Abdu-Rahman a mai Dísz tér környékén veszítette életét.

Holecz Tibor

Borító: A győzelem Benczúr Gyula festményén (mek.oszk.hu)

Évforduló sorozat

A feldarabolt felfedező
2023. január 17. 11:12

Hašek, a züllött alak
2023. január 3. 6:05

Budapest 150!
2022. december 22. 11:38

Írország 100
2022. december 6. 8:58

Vonnegut 100
2022. november 11. 6:34

BBC 100
2022. október 18. 6:56

Polcz Alaine 100
2022. október 7. 9:09