ÉVFORDULÓ SOROZAT

Múltidéző: Ezen a Napon

Múltidéző: Ezen a Napon

- 2024. augusztus 5. 7:00

Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók augusztus 5-9.

08.05. Hétfő

31 évvel ezelőtt, 1993. augusztus ötödikén hunyt el Vertel József grafikusművész. A budapesti Iparrajziskolát követően a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Aba Novák Vilmos és Konecsni György voltak mesterei. 1947 és 1950 között díszítőfestést tanított a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd ezt követően a Pénzjegynyomda tervezőjeként dolgozott, munkássága során több száz bélyegblokkot és bélyeget tervezett a Magyar Posta részére. Háromszor is megkapta az ENSZ bélyegterv-díját, Líbiának, Libanonnak, Algériának, Mongóliának is tervezett bélyegeket.

Vertel volt a legtöbbet foglalkoztatott magyar bélyegtervezők egyike, de emellett alkalmazott grafikai munkákkal is foglalkozott; rézkarcokat, metszeteket, emléklapokat – és ahogy azt láthatjuk a Balatoni múzeum feltöltésének köszönhetően –, ex libriseket is készített.


08.06. Kedd

116 éve, 1908. augusztus hatodikán született Vajda Lajos grafikus, festőművész. Mindössze 33 évet élt, de életművét a 20. századi magyar képzőművészet egyik legmagasabb színvonalú teljesítményének ítélte meg az utókor, az Eirópai Iskola pedig a magyar avantgárd egyik legendás alkotójaként tisztelte.

1930-34 között Párizsban élt, itt ismerkedett meg a szürrealizmussal és az orosz realista filmművészet alkotásaival, ezek közös hatására születtek meg drámai erejű fotómontázsai. Hazatérése után a fővárosban és Szentendrén élt, 1935-ben Korniss Dezsővel elkezdték a szentendrei és környékbeli falvak motívumait rajzolni, gyűjteni, majd megfogalmazták a Szentendrei Programot.

1937-től változás kezdődött művészetében, megromlott jó viszonya Kornissal is. Apja megvonja tőle az addig nyújtott támogatást, de ekkor ismeri meg későbbi feleségét, Richter Júlia festőművészt, akivel a József körútra költöznek. A háború közelsége és egyre súlyosbodó betegsége hatására a szentendrei évek kivesznek műveiből, helyettük furcsa, idegenszerű tájak, félelmetes maszkok, maszkokkal kombinált lények, szorongások és félelmek jelennek meg. 1940-ben munkatáborba küldik, de tuberkulózisa miatt 3 hét múlva elbocsájtják. Utolsó éveiben nagyméretű szénrajzokat készít, jobbára olcsó csomagolópapírra. Ezek a szénrajzok organikusan hullámzó, egymásnak feszülő, tekeredő, növényi anyagokra emlékeztető formákat jelenítenek meg. Lázasan dolgozik, de betegsége tovább romlik, a budakeszi tüdőszanatóriumba kényszerül, ott is hunyt el 1941. szeptember 7-én.


08.07. Szerda

15 éve, 2009. augusztus hetedikén, hosszantartó betegség után, Bartók Béla úti otthonában elhunyt Cseh Tamás, aki egy – és talán nem is csupán egy – teljes nemzedék kultikus figurájaként egy korszak dalnoka volt.

1971 tavaszán, egy Kex-koncert szünetében játszott először közöség előtt, első estje két évvel később, első albuma, Levél nővéremnek címmel, 1976-ben jelent meg. A zene mellett fontos szerepet játszott életében a képzőművészet, a színház és természetesen az indiánlét. Hatalmas, gazdag és fontos életművet hagyott maga után Füst a szemében, az első magyar indián.


08.08. Csütörtök

184 éve, 1840. augusztus nyolcadikán a Pesti Magyar Színháza mai Astoriánál, a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán – már Nemzeti Színház néven nyitott meg. Pontosabban Erkel Ferenc első operájának, a Báthory Mária ősbemutatójának színlapján már ez állt. A Nemzeti első igazgatója Bajza József volt, 1848. március 15-én pedig itt szakították meg Katona József Bánk bánját a Petőfi vezetésével benyomuló forradalmi ifjak, hogy elszavalják a Nemzeti dalt.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum fényképén is látható épületet, miután életveszélyessé nyilvánították, 1913-ban lebontották. A társulat ekkor már átköltözött a Blaha Lujza téri – azóta szintén lebontott – épületbe.


08.09. Péntek

1173-ban, augusztus kilencedikén rakták le az egyik legismertebb, ma is álló épület, a pisai ferde torony alapkövét – amit természetesen nem ilyen ferdére terveztek, így e jelzőt is csak később kapta, viszont emiatt már a 14. század óta igazi kuriózumnak számít.

Pisa az 1930-as, 1940-es években (Kuny Domokos Múzeum – CC BY)

Felépítése majd’ 200 évig tartott, három szakaszban, az akkor még városállam külpolitikai és gazdasági változásai miatt. A harmadik szint megépülésekor a talaj megsüllyedt dél-délkelet irányba, egyrészt a gyenge talaj, másrészt az épület nem megfelelő alapozása miatt. Az építkezés második etapjában, az 1270-es években felépül újabb négy szint valamelyest ellensúlyozta a dőlést. A torony harmadik, befejező szakasza 1372-ben zárult le, a hetedik szint felhúzásával, amin látszik is, hogy a többitől kissé eltérő szögben épült.

Borítókép: Fotelben olvasó férfi (Fortepan CC BY-SA) A fénykép adományozója Róna Annamária.

A cikkhez kapcsolódik

Évforduló sorozat

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. szeptember 9. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. szeptember 2. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. augusztus 26. 10:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. augusztus 16. 11:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. augusztus 12. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. július 29. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. július 22. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. július 15. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. július 8. 7:00