A mai tiszta idő jó évet mutat

A mai tiszta idő jó évet mutat

- 2020. január 6. 10:15

Január 6-a vízkereszt ünnepe, amelyben megjelenik a keleti és nyugati hagyomány is, mondta Barna Gábor néprajzkutató az M1 aktuális csatornán.

Barna kifejtette: a keleti rítus szerint a vízszentelés, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelése az ünnep tartalma, a latin rítus szerint viszont elsősorban a háromkirályok tiszteletére és a kisded Jézusnál tett látogatásukra emlékeznek az emberek. Elmondta: a vízszentelés hagyománya ma is él, a szentelt vizet többféleképpen is felhasználják, például házszenteléshez, de élelmiszert is szentelnek ilyenkor, az elfogyasztásuk pedig egészséget, áldást biztosít. A házszentelésről elmondta: nemcsak a házat, hanem a melléképületeket is megszentelték, hogy az áldás az egész gazdaságot, családot érje.

Szerinte a legfontosabb, legismertebb szokás azonban a háromkirály-járáshoz kapcsolódik, amely a betlehemezésből vált ki. A három bölcsnek a megszületett Jézusnál tett látogatása önálló játékká vált a háromkirály-járásban, a bölcseket megtestesítők jellemzően fehér ruhába öltöznek, nagy csákót viselnek, és kereszttel, csillaggal járnak házról házra. Barna Gábor elmondta azt is, hogy időjárásjóslás is kapcsolódik vízkereszthez, amely szerint a tiszta idő jó évet mutat. Megemlítette, hogy vízkeresztkor szokták a karácsonyfát lebontani.

(mti)

Borító: Gáspár, Menyhért és Boldizsár egy fametszeten (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)