200 éves lenne Kolozsvár első magyar színháza

200 éves lenne Kolozsvár első magyar színháza

- 2021. március 11. 7:45

Elsősorban az online térben szervezett eseményekkel ünneplik meg, hogy Kolozsvár első kőszínháza kétszáz évvel ezelőtt, 1821. március 12-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt, áll a Kolozsvári Állami Magyar Színház közleményében.

Amint a közlemény felidézi, a kolozsvári Farkas utcában felépített, ma már nem álló épület a magyar nyelvterület első kőszínháza volt. A színház telkét erdélyi grófok és bárók vásárolták, az épületet önkéntes iparosok építették adományokból. Ebbe az épületbe költözött be az akkor már csaknem három évtizede létező Nemzeti Játszó Társaság, melynek az épület állandó otthonává vált. Amint a kolozsvári színház közleménye felidézte: a Farkas utcai kőszínházból indult felívelő pályára 1834-ben Katona József Bánk bán című drámája, melynek ősbemutatóját egy évvel korábban Kassán tartották. Itt hangzottak el az első komolyzenei koncertek, és 1899 januárjában itt használt először Janovics Jenő filmjeleneteket színházi előadásban.

Az egykori kolozsvári magyar Nemzeti Színház a Hunyadi téren (MaNDA)

A Farkas utcai színház a jelenleg a Román Nemzeti Színház által használt Hunyadi téri színházépület felépítéséig, mintegy 85 éven át a színház, kultúra és a szellemi élet otthona volt. A pesti mellett ez is Magyarország Nemzeti Színháza volt, melynek alkotói a budapesti színházi élet felvirágzásához is hozzájárultak. Itt kezdte színészi pályafutását Jászai Mari, Paulay Ede és Szacsvay Imre. A budapesti Vígszínház megalapítására felkért Ditrói Mór 1896-ban a kolozsvári társulat nagyobbik részét magával csábítván tett eleget a felkérésnek.

Az 1856. évi zsebkönyv a novemberi és decemberi műsorral (MaNDA)

Az ünnepi alkalom tiszteletére a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Film Kara, a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Református Tanárképző és a Zeneművészeti Kar A színház közös tere – a közös tér színháza címmel ünnepi programsorozatot szervez március 12. és 22. között, mely keretében interaktív egyetemi előadások, workshopok, kerekasztal-beszélgetések, kisfilmek, online színházi és zenei előadások lesznek megtekinthetők, és nemzetközi konferenciát is szerveznek. A rendezvénysorozat programja a BBTE honlapján, az alábbi címen böngészhető: https://teatrufilm.ubbcluj.ro/spatiul-comun-al-teatrului-teatrul-spatiului-comun/

(mti)

Borító: A volt magyar Nemzeti Színház és környezete (Magyar Fotográfiai Múzeum CC BY-NC-ND)