2158 milliárd forintot hoztak a Disney idei filmjei

2158 milliárd forintot hoztak a Disney idei filmjei

- 2018. december 12. 12:41

A Walt Disney Stúdió hétmilliárd dolláros (2000 milliárd forintos) globális jegybevétellel zárja az évet. Ez a második alkalom, hogy a filmstúdiónak sikerül átlépnie ezt a határt.

A Walt Disney Stúdió 2016-ban 7,6 milliárd dolláros (2158 milliárd forint) globális jegybevételt ért el. A vállalat közleménye szerint idén december 9-én lépték át a hétmilliárd dolláros határt. Ekkora bevétele egyetlen év alatt egyetlen más stúdiónak sem volt még. A stúdió december 19-én kezdi forgalmazni a Mary Poppins visszatér című filmjét, ami szintén nagy kasszasikernek ígérkezik az év végén. A több mint hétmilliárd dolláros bevételből csaknem 3 milliárd dollár (852 milliárd forint) az észak-amerikai mozikból származik, négymilliárd dollár (1136 milliárd forint) pedig a nemzetközi forgalmazásból. Jelenleg a legnagyobb bevételű nyolc filmből négy származik a Disneytől. A Marvel Bosszúállók: Végtelen háború című szuperhősfilmje áll az élen: kétmilliárd dolláros (568 milliárd forintos) jegyeladásával globálisan és a nemzetközi piacon is vezeti a listát, az észak-amerikai piacon pedig a második.

A toplista második helyezettje szintén a Marveltől a Fekete Párduc című film 1.35 milliárd dolláros (383 milliárd forintos) jegyeladással, amely globálisan és nemzetközileg a második, de Észak-Amerikában az első lett. A Pixar A hihetetlen család 2. című animációs filmje 608,6 millió dollárt (172 milliárd forintot) keresett Észak-Amerikában, amivel a legnagyobb bevételű animáció lett, globális 1,24 milliárd dolláros (352 milliárd dolláros) bevétele pedig minden idők 2. legnagyobb bevételű animációjává tette. A Disney további nagy dobásai között szerepel A Hangya és a Darázs, a Solo: Egy Star Wars-történet, a Barátom, Róbert Gida és a Ralph lezúzza a netet is.

(mti)

Borító: Marvel Bosszúállók: Végtelen háború plakátja