Ahol 777 éve sorsdöntő csatát vesztettünk

Ahol 777 éve sorsdöntő csatát vesztettünk

- 2018. május 28. 9:35

Átadták a muhi csata megújult emlékművét, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község határában, a Sajó és a Hernád összefolyásánál.

Emlékeznünk kell bátor elődeinkre, akik mindent megtettek azért, hogy a nemzet túlélhesse a történelem viharos évszázadait, mondta Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Aki szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a feláldozott életek értékét, mert a múlt emlékezete nélkül jövőnk sem lehet. A jelenről szólva kijelentette: a Kárpát-medence országai, de egész Európa nehéz kihívások előtt áll. Nekünk kettős front jutott, meg kell küzdenünk azokkal, akik veszélyt jelentenek évszázados keresztény kultúránkra, és meg kell győzni azokat is, akik nem ismerik fel ezt a veszélyt – jelentette ki Tállai.  Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke úgy fogalmazott: az emlékmű a magyar történelem egy jelentős, ám szomorú eseményét mutatja be, itt 777 évvel ezelőtt csatát vesztettünk. Boross hozzátette, arra törekednek, hogy igazságot szolgáltassanak a magyar léleknek, amely évszázadokon keresztül irtózatos harcok és önfenntartó képesség, talpra állási készség mellett megmutatta, hogy itt akar élni ebben a hazában.

A megújult emlékhely (mti)
A megújult emlékhely (mti)

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az emlékmű megmentéséért évek óta harcot folytattak. Az emlékművet nemcsak felújították, de a környéke is újjászületett, hogy több fiatal látogasson ide, számukra interaktív térképet is biztosítanak – jegyezte meg a főigazgató. Mint mondta: az intézetnek kiemelt feladata a nemzeti emlékhelyek megóvása, a látogatottság növelése. Ez utóbbit szolgálja a harmadik éve tartó, az emlékhelyek napja országos programsorozat, amelyhez több, mint ötven emlékhely csatlakozott, köztük a Muhi is.

(mti)

Borító: Muhi képeslapon (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)

Hagyományőrzés témában
megjelent publikációk