Átadták a felújított beregszászi magyar színházat

Átadták a felújított beregszászi magyar színházat

- 2018. december 18. 10:35

Átadták a magyar kormány támogatásával felújított beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében felidézte, hogy a 25 évvel ezelőtti ukrajnai körülmények egyáltalán nem voltak kedvezőek a színházalapításhoz. Gazdasági csőd felé tartó ország, bizonytalan politikai helyzet és kiszámíthatatlan mindennapok voltak az adottságok, viszont egy maroknyi színészcsapat mégis úgy döntött, lesz Beregszászban magyar teátrum, miközben nem volt fizetés, sőt még fűtés és víz sem abban a teremben, ahol a próbák megkezdődtek. A beregszászi magyar színház szerepe kezdettől fogva több, mint a nézők és a színészek összekötése: a kárpátaljai magyarság színháza lett. Egy olyan hely, ahol nemcsak együtt sír és nevet a közönség, de ahol a magyar szívek együtt dobbanhatnak meg, fogalmazott államtitkár. A mai kárpátaljai helyzetről szólva Potápi Árpád János kifejtette, hogy a körülmények nem jobbak, mint 1993-ban voltak, hiszen béke helyett háborúskodás, bizonytalanság van Ukrajnában. Mint mondta, mégis egy felújított magyar színház átadásán gyülekeztünk össze, mert az alapítókkal együtt hisszük, hogy a magyar kultúra színtereire minden időkben szükség van. Hozzáfűzte: a magyar iskolák, kulturális terek megtartása stratégiai kérdés a magyar közösség megmaradása szempontjából. A magyar kormány ezért támogatja a kárpátaljai magyar oktatási és kulturális intézmények működését és fejlesztését, ezért járult hozzá ahhoz, hogy a beregszászi magyar színház méltó körülmények között végezhesse munkáját.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője, a beregszászi színház korábbi dramaturgja felidézte: az épület a 16. században vendégfogadó, majd szálló volt, amelyben egykor megszállt Kazinczy Ferenc és Petőfi Sándor is, ott lépett fel először Fedák Sári, akinek a közelmúltban állítottak szobrot a színház előtti téren. A politikus elmondta, hogy a magyar kormány 110 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a teljes körű felújításhoz a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a közreműködésével. A támogatásnak köszönhetően több mint 45 helyiség – szobák, irodák, termek, közlekedők, vizesblokkok, öltözők, tárolók, lépcsőfeljárók – újult meg a színház épületében.

Felvétel az ünnepélyes átadásról (mti)

Kacsur András, a teátrum igazgatója azt emelte ki, hogy a beregszászi színház társulata a sok megpróbáltatás után immár méltó körülmények között folytathatja a munkáját.

(mti)

Borító: Felvétel az ünnepélyes átadásról (mti)