Dupla albummal jelentkeztek az East zenészei

Dupla albummal jelentkeztek az East zenészei

- 2022. szeptember 2. 7:21

A Sziget címmel dupla albumot készített az iLand zenekar. A legendás progrock csapat, az East egykori zenészeiből alakult formáció szeptember 6-án a MOMkult-ban mutatja be az anyagot.

Az East 2017-ben életműkoncertet adott a Sportarénában, és utána úgy alakult, hogy nem lett folytatás. Ugyanakkor többen is úgy éreztük, hogy a történet nincs lezárva, sőt, szerettünk volna új lemezt készíteni. Ez vezetett az iLand megalakulásához, idézte fel az előzményeket Pálvölgyi Géza billentyűs, zeneszerző, a zenekar zenei vezetője. Az iLand felállása az East 1987 és 1994 közötti korszakára épül: Pálvölgyi Géza mellett Takáts Tamás az énekes, Dorozsmai Péter pedig a dobos. Mellettük Madarász Gábor gitározik, aki az East 2012 és 2017 közötti visszatérése idején állandó közreműködő volt az együttes koncertjein, a basszusgitáros pedig Kontor Tamás, aki az East alapítójának, Móczán Péternek az utódja.

Zenéjükre balett is született (Pécsi Nemzeti Színház CC BY-NC)

Péter a munkái miatt nagyon elfoglalt volt, nem volt reális, hogy vele folytassuk. Nem a személyek, hanem a zene felől közelítettük meg a dolgot, és adta magát, hogy Kontor Tamás legyen a hiányzó láncszem, ő hangmérnökként évek óta dolgozik a stúdiómban. Úgy érzem, valami különlegeset, mindenesetre számunkra nagyon fontosat sikerült együtt megalkotnunk, mondta Dorozsmai Péter. Mint fogalmazott, az iLand muzsikája teljesen új alapokra épül, miközben az East örökségét is fontosnak tartja. A szeptember 6-i koncerten – kicsit áthangszerelve – játszanak régi számokat is, köztük a David Bowie szemét, az ’56-ot, A szerelem sivatagát vagy a Ha zászlót bont a félelem címűt.

2012-ben volt egy koncert (Pécsi Nemzeti Színház CC BY-NC)

Az iLand 2021 őszén lépett először közönség elé, és akárcsak akkor, most a MOMkultban is váltakozva fognak felcsendülni a régi és az új dalok. Utóbbiakon tavaly kezdtek dolgozni, a zenék és a szövegek többségét Pálvölgyi Géza írta, mellette Madarász Gábor szerepel a zeneszerzők, az Easttel hosszú éveken át együtt dolgozott Márkus József pedig a szövegírók között. Szintén régi ismerős Szurcsik József; az East képi világát meghatározó képzőművész festménye szerepel A Sziget borítóján. A lemezen közreműködik Jamie Winchester (vokál). Az általam elképzelt úton, ötletekkel kezdtünk dolgozni a dalokon, aztán mindenki hozzátette a maga részét. Általában filmbe illő, valamilyen hangulatot teremtő zenéket szerzek, szöveget viszont keveset írtam eddig, ezért is új kihívást jelentett ez a fajta munka. A stúdiólemez 46 perc hosszú, szünetek nélkül, egy egységes világot fejez ki, mind az ötünk eddigi munkásságát tükrözi. Úgy nevezem, hogy léleklemez. A címadó dal, A Sziget arról szól, hogy mindenki vágyik egy még felfedezetlen helyre, mondta Pálvölgyi Géza. A Sziget dupla CD-n jelent meg, a második korongon az iLand tavalyi koncertjének hanganyaga hallható.

Kontor Tamás, a basszeros (mti)

A progresszív rock a nyolcvanas-kilencvenes években élte virágkorát Magyarországon, az East mellett a Solaris és az After Crying számított népszerűnek, külföldön is. Rétegzenéről van szó, amely nem próbál megfelelni senkinek, hanem a saját világához találja meg a közönséget. Szeretnénk folytatni a korábban elkezdett utat, ahogy az egyik dalunk címe szól: De mégis élünk, tette hozzá a dobos. Az iLand sok koncertet szeretne adni a következő hónapokban és években. Dorozsmai Péter kitért arra, hogy már új dalokon is gondolkodnak.

(mti)

Borító: Takáts Tamás, az énekes (mti)