Indul az Art and Antique művészeti vásár

Indul az Art and Antique művészeti vásár

- 2022. március 3. 7:28

Több mint 30 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház, valamint műtárgykereskedő kiállító részvételével ma nyílik az Art and Antique művészeti vásár a budapesti Bálnában. Ahol vasárnapig egyebek mellett Csontváry, Rippl-Rónai, Maurer Dóra és Hantai Simon művei mellett bútorokat és iparművészeti tárgyakat láthat és vásárolhat meg a közönség.

Az idei Art and Antique vásáron is a mai magyar műtárgypiacon komolyan vehető szereplők állítanak ki – hangsúlyozta Antalffy Péter művészettörténész az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a közönség együtt láthatja mindazt, ami a mai magyar művészetet jelenti. Hozzátette, hogy a vásáron tetten érhetők a galériák műkincsgyűjtési, -feltárási és -megőrzési akciói is. Mint rámutatott, a vásáron a nagyközönség együtt láthatja mindazokat a művészeti ágakat, amelyek a gyűjtés frontvonalát jelentik. Lesznek bútorok, klasszikus és kortárs festmények, antik és kortárs iparművészeti tárgyak és ékszerek is.

A Pirosruhás gyermek (cultura.hu)

Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze elmondta: a galéria standján ezúttal Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képét mutatják be. A művészettörténész szerint igazi szenzáció, amikor egy Csontváry-festmény feltűnik a magyar műtárgypiacon, hiszen a csupán száz darabot számláló életmű jelentős része múzeumi tulajdonban található és alig 20 mű van magántulajdonban. Kiemelte, hogy a Pirosruhás gyermek az egyik legrejtélyesebb festmény a művész életművéből. Nem tudják pontosan a szakemberek, hogy az 1894 körül készült festmény kit ábrázol, sőt még abban sincs egyetértés, hogy vajon kisfiú vagy kislány látható rajta. Egyes feltételezések szerint a Csontváry legkorábbi korszakából származó képen a festő egyik nővére látható, aki tragikus körülmények között tűzvészben hunyt el az 1860-as évek legelején. Kelen Anna beszélt arról is, hogy a galéria idén ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját, ez alkalomból több érdekességgel és meglepetéssel készülnek ebben az évben.

Maurer Dóra egyik műve (MODEM, dr. Antal Péter CC BY-NC-ND)

Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a vásár részeként már zajlik az a jótékonysági online aukció, amelyen 18 kiállító galéria által felajánlott mintegy 25 műtárgyra lehet licitálni az Axioart felületén vasárnapig. Az árverésen befolyó összeget az alapítvány által létrehozott autista lakóotthonok működésére fordítják. Mint mondta, az alapítvány standdal is megjelenik a vásáron, ahol különféle termékeken az otthonok lakóinak alkotásai jelennek meg. Idén először a jegyet váltó közönség között egymillió forint értékű, briliánssal díszített fehérarany nyakéket és hozzá tartozó fülbevalót sorsolnak ki.

(mti)

Borító: A Pirosruhás gyermek részlete (cultura.hu)