Legeket állítottak ki Békéscsabán

Legeket állítottak ki Békéscsabán

- 2022. augusztus 24. 8:04

A képzőművészeti gyűjtemény legjeit mutatja be a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása, az október 31-ig látható Művészeti LEGmustra.

Gyarmati Gabriella művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, hogy olyan alkotások kerültek egy térbe, amelyek között igazából semmilyen kapcsolat nincs. Van olyan eset, amikor az alkotás, és van olyan műtárgy, amelynek esetében maga az alkotó különleges. Vannak emberi sikertörténetek és hullámvölgyek, méretbeli szélsőségek és politikai áldozatok. Láthatóak közismert és rejtőzködő alkotók munkái, és olyanok, akiket az utókor szinte elfelejtett, pedig korukban az első vonalbeli sztárművészek sorába tartoztak. A válogatás különlegességét nem csupán az adja, hogy a műtárgyak valamilyen vonatkozásban nagyon mások, kiemelkedőek; hanem az is, hogy java részét a közönség még soha nem, vagy csupán egy-egy rövid időszaki kiállításon láthatta évtizedekkel ezelőtt.

Jantyik Mátyás műveit itt lapozgathatja (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria CC BY-NC-ND)

Gyarmati Gabriella elmondta, hogy a legnagyobb a békési Jantyik Mátyás Búzaszentelés című festménye a maga 3×4,5 méteres méretével. Az alkotó három éven át dolgozott rajta, harminc életnagyságú figurát megjelenítve. 1899-ben állították ki Budapesten, a művet, amelyet eddig feltekerve tartottak a raktárban, így először tárul a múzeum látogatói elé. A legkisebb a Csolnakázók címet viselő, 8-szor 12 centiméteres biedermeier festmény, amely egy csónakázó szerelmes párt ábrázol. A legrejtélyesebb alkotás Tóth Menyhért nevéhez fűződik. Ez esetben a művész pályafutása rejtélyes: volt időszak, amikor felhagyott az alkotással, és mezőgazdasági munkákból és szobák mázolásából élt. A legnagyvonalúbb adomány Fajó Jánoshoz kötődik. A geometrikus művészet békéscsabai nagymestere egy komoly értéket képviselő szitanyomat-kollekciót ajándékozott a múzeumnak.

A legfrissebb mű, amely csupán néhány nappal a kiállítás rendezése előtt került a múzeum gyűjteményébe, Kiss Ilona alkotása. A művész egyedi technikával, megoldásokkal és anyaghasználattal jeleníti meg a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjét, Arany Jánost. A legnagyobb utat megtett alkotás egy Nyugat-Afrikából származó vállmaszk, amely amerikai kitérő után Jankay Tibor hagyatékának részeként érkezett Békéscsabára. A legkétértelműbb a Hasis címet viselő, Lóránt János Demetertől származó mű, amely egyszerre ábrázol pirult arcot és női akt torzót, de a néző személyiségétől függ, melyiket veszi észre először. A legnagyobb presztízsvesztésen egy Ezüst György által festett Lenin-portré esett át az elmúlt időszakban.

Életében a legtöbb festményt Miklós István adta a múzeumnak. A 71 temperakép java része eddig nem szerepelt kiállításon, most az Ebédidő című alkotást állították ki. Hantai Simon több tekintetben is csúcstartó, egy műve 4,4 millió euróért kelt el egy aukción, amivel rekorder a magyar vagy magyar származású alkotók között. A legtragikusabb sorsú művész a németországi Mundelsheim művésztelepén műtárgyszállítás közben életét veszítő Gubis Mihály. Az ő munkásságát Szarvasszék című díjnyertes művével idézik meg a kiállításon. A legértékesebb műtárgy Munkácsy Mihály A zongoralecke című festménye, amelynek több százmillió forint az eszmei, és ugyanennyi a forgalmi értéke. A mű nem az időszaki kiállítótérben, hanem az Egy géniusz diadala című kiállításban tekinthető meg, mondta el Gyarmati Gabriella.

(mti)

Borító: A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum (csodalatosmagyarorszag.hu)