Már 66 év pergett le azóta

Már 66 év pergett le azóta

- 2019. november 26. 10:14

Az Évszázad mérkőzésére, az angolok ellen 66 évvel ezelőtt a londoni Wembley Stadionban aratott 6-3-as diadalra emlékezett hétfő délután az Aranycsapat Testület.

Az 1953. november 25-én elért győzelem olyan történelmi eseménnyé vált, amely egy csapásra világhírűvé tette azokat a labdarúgókat, akik részt vettek rajta, ezért szeretettel és tisztelettel emlékezünk rájuk, mondta Lomnici Zoltán, a testület elnöke a Groupama Arénában tartott ünnepségen. Lomnici felidézte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár két és fél évvel ezelőtt, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, és a mostani már nagyjából a 250. olyan rendezvény, amely az Aranycsapat sikereire tekint vissza. Kiemelte: az események jelentős részét a határon túl tartották meg, ezáltal is erősítve az ott élő magyarokban a hazához való ragaszkodást.

Tablón az Aranycsapat (Fortepan CC BY-SA)

Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az 1953-as angol-magyarra az egész világ úgy tekintett, mint a két rendszer, a kapitalizmus és a szocializmus küzdelmére. A honatya 1953. november 25-ét a magyar futballtörténelem legnagyobb napjának nevezte. Bajkai István hangsúlyozta, hogy a magyar csapat harmadik találatát (amelyet Puskás Ferenc visszahúzós csele előzött meg) az évszázad góljának választották meg. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Magyarország akkoriban egy új játékrendszerrel forradalmasította a világ futballját.

Miután Hohberg két gólt lőtt Uruguay részéről, örömében elájult és ápolni kellett (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum ©Minden jog fenntartva)

Az Aranycsapat tagjai igazi példaképek voltak, akik elkötelezetten szerették a hazájukat, alázattal tekintettek az egész életre, és elvittek bennünket akkor a világ tetejére. Az emlékezésen részt vett az Aranycsapat Testület több tagja, ifj. Buzánszky Jenő, Grosics Edina, valamint az Aranycsapat öt tagját ápoló Pénzes István professzor, illetve házigazdaként a testület együttműködő partnere, Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke is.

(mti)

Borító: Puskás Öcsi már Madridban – egy magyar étterem konyháján (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)