Megújult Matula bácsi kunyhója is

Megújult Matula bácsi kunyhója is

- 2019. november 20. 10:14

A Kis-Balaton Látogatóközpont megépítését is magában foglaló 1,2 milliárd forintos projekt részeként 22,5 millió forintból megújult a Fekete István Emlékhely, tájékoztatott az Agrárminisztérium

A tárca közleménye idézi Rácz Andrást, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkárát, aki az átadóünnepségen emlékeztetett arra, hogy a Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye által jegyzett terület, 2004 óta pedig az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége. Közlése szerint a Magyarországon nyilvántartott ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenységet végző létesítmények mintegy fele valamely nemzeti park fenntartásában van.

Képeslapon a Kis-Balaton (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) négy látogatóközpontot, húsz tanösvényt, négy idegenforgalmi hasznosítású barlangot, egy tájházat, hét egyéb bemutatóhelyet és két erdei iskolát működtet. A regisztrált látogatóinak száma 50 százalékkal nőtt az elmúlt 9 évben, mára megközelítve az évi 450 ezret a közlemény szerint. Puskás Zoltán, a BfNP igazgatója arról számolt be, hogy az emlékhelyet kívül-belül felújították, lecserélték a burkolatot és a tető nádazatát, új kiállítóteret hoztak létre, valamint megújult az emlékhely Matula kunyhója is, áll a közleményben.

(mti)

Borító: A Kis-Balaton télen (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)