Nem az a fontos, mi a foglalkozásunk, hanem hogy a társadalom figyelmes, tevékeny tagjai legyünk

Nem az a fontos, mi a foglalkozásunk, hanem hogy a társadalom figyelmes, tevékeny tagjai legyünk

- 2020. február 26. 10:06

Noha több mint harminc évig nem forgattak közös filmet, régóta tervezték az újabb közös munkát Szabó István rendezővel, mondta el Klaus Maria Brandauer, aki legfrissebb, Szabó Istvánnal közös filmje, a Zárójelentés díszbemutatójára érkezett Budapestre, a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemle díszvendégeként.

Klaus Maria Brandauer, Szabó István és Koltai Lajos operatőr a nyolcvanas években három, jelentős nemzetközi sikert arató filmet forgatott együtt, ezek közül a Mephisto elnyerte az Oscar-díjat is. Az utolsó akkori közös munka az 1988-as Hanussen volt, mielőtt elkészült volna a mozikban február 27-től látható Zárójelentés. Csak a két forgatás között telt el három évtized, közben azonban végig tartottuk a kapcsolatot Szabó Istvánnal. Nem is tudnám összeszámolni, megismerkedésünk óta hány laudációt mondtunk már egymásról, idézte fel a színész. Klaus Maria Brandauer hozzátette: Szabó Istvánnal sokat gondolkodtak azon, hogy mikor és miről készítsenek egy újabb filmet: a múltról, a jövőről vagy a jelenről.

Időközben szép nemzetközi, amerikai pályát is befutottam, de ezen idő alatt végig megvolt bennem az a gondolat, hogy kellene még Szabó Istvánnal forgatni. Miután egészen sok témakört átgondoltunk Istvánnal, végül kikötöttünk a Zárójelentés témájánál. Mint felidézte, a Zárójelentés forgatása nagyszerű élmény volt: mindig arra gondoltunk, hogy mi mindent csináltunk harminc-negyven évvel ezelőtt, és hogy mi lett belőlünk. Annak ellenére, hogy a magyar nyelvet sosem tanultam meg (a nadrágtartó szót kivéve), nagyon jó volt a régi és a most megismert kollégákkal együtt dolgozni, ismét igazi csapatot alkottunk, fűzte hozzá Klaus Maria Brandauer.

(mti)

Szabó Istvánnal való kapcsolatuk kezdetét felidézve elmondta: egy berlini producer már előre jelezte, hogy a magyar rendező fel fogja hívni. Szabó István elmondta, hogy szeretne Klaus Mann Mephisto című regényéből filmet készíteni. Nem emlékszem, hogy rögtön közbevágtam-e, de azt mondtam: ez az én szerepem, emlékezett vissza. Ennek az az előtörténete, hogy két évvel korábban egy idős színész megkérdezte egy szerepről, miért akarom elvállalni, mire azt válaszoltam, hogy szeretném a világot jobbá tenni. Ekkor ő figyelmeztetett, milyen komoly felelősséggel jár az emberekhez szólni, és azt ajánlotta, hogy olvassam el a Mephistót, számolt be első találkozásáról a regénnyel. Hozzátette: egy ültő helyemben végig is olvastam és arra jutottam, hogy nem az a fontos, mi a foglalkozásunk, hanem hogy a társadalom figyelmes, tevékeny tagjai legyünk. Fontos tanulsága volt számomra a regénynek, hogy senki sem bújhat a hivatása mögé.

(mti)

A Klaus Maria Brandauer főszereplésével leforgatott Zárójelentés története szerint Stephanus professzort váratlanul nyugdíjazzák, akkor hazaköltözik a szülőfalujába és körzeti orvosként kezd dolgozni. Fiatalkori szerelme és gyerekkori barátja viszontlátása megérinti a biztonságos környezetéből kiszakadt doktort, aki azonban a faluban kisstílű politikai csatározásokba is belekeveredik, és végül ráébred: a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a jelennel. A Zárójelentés főszereplői Klaus Maria Brandauer mellett Eperjes Károly, Stohl András, Udvaros Dorottya és Kerekes Éva, de látható a filmben Csákányi Eszter, Szirtes Ágnes, Csomós Mari, Andorai Péter, Orosz Ákos és Börcsök Enikő is. A film producere Tőzsér Attila és Sándor Pál, aki forgatókönyv-konzultánsként is közreműködött.

(mti)

Borító: mti