Szobor, hálából a lőszerszállítmányokért

Szobor, hálából a lőszerszállítmányokért

- 2020. november 5. 10:15

Szobrot állítottak Krakkó központjában Teleki Pálnak, és ehhez kapcsolódóan köztéri kiállítás is nyílik az egykori magyar miniszterelnök Lengyelországhoz fűződő viszonyáról, közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) krakkói részlege.

Az életnagyságú szobrot Stefan Dousa neves krakkói szobrász készítette, létesítését az e célból alakult krakkói polgári bizottság kezdeményezte több helyi szervezet hozzájárulásával, a Kis-lengyelországi vajdasági hivatal pénzügyi támogatásával. A vajdasági könyvtár közelében szerdán felállított szobor ünnepélyes avatását eredetileg jövő hét elejére tervezték, a november 11-i lengyel függetlenség napi megemlékezések részeként, olvasható az IPN holnapján. A járványügyi helyzet miatt azonban a ceremóniát későbbre halasztják. November 5. és 24. között viszont a vajdasági könyvtár előterében a krakkói IPN szervezésében megtekinthető lesz a Teleki Pál és Lengyelország című köztéri kiállítás, melyet a Magyar Nemzeti Levéltár és a Csongrád Megyei Levéltár készítettek.

Az IPN közleménye szerint Lengyelország hálás Teleki Pálnak a magyar kormány által 1920-ban, a lengyel-bolsevik háború idején továbbított lőszerszállítmányokért. Második miniszterelnöki hivatali időszaka során, 1939 nyarán pedig Teleki elutasította Hitler felkérését a magyar részvételre a Lengyelország elleni fegyveres agresszióban – írták. Lengyelország 1939. szeptemberi német és szovjet megtámadása után pedig Telekinek köszönhetően Magyarország lengyel katonai és civil menekülteket fogadott be – olvasható a közleményben. Felidézik azt is, hogy 2001-ben Telekinek Lengyelországban post mortem az egyik legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend csillaggal ékesített parancsnoki keresztjét adományozták.

(mti)

Borító: A krakkói szobor (ma7.sk)