A tisztaság fél egészség


- 2022. március 21., 10:59

Márai Sándor Egy polgár vallomásai c. művéből tudjuk, hogy „A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült.” A tisztaság fogalom egészen másra, jórészt a látható részekre fókuszált, elsősorban a ruhára és a lakókörnyezetre. Ami a nők esetében a tiszta alsószoknya, az a férfiaknál a tiszta gallér és kézelő volt. Hogy elődeink milyen erőfeszítéseket tettek az áhított tisztaság eléréséért, mely gyakran az egészség szinonimája is volt, legfrissebb válogatásunkból kiderül.

A tiszta, rendezett ruházattal szemben az alsóneműkre kevesebb figyelem irányult, bár Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő a fehérnemű viselés kapcsán legalább heti kétszeri cserét javasolt, tudjuk, hogy gyakran még jómódú emberek is egy hétig ugyanazt az alsóneműt hordták. Ehhez az a tény is hozzájárult, hogy még Budapesten is alig volt fürdőszobával felszerelt lakás, de ha volt is, azt sem rendeltetésének megfelelően használták, a fürdőszobás lakások száma csak az 1930-as években nőtt meg jelentősen. Pedig a fürdéshez és a hajmosásoshoz meleg lakás és némi logisztika szükségeltetett, hajszárító híján igen hosszú procedúra végeredménye lett az áhított tiszta frizura. A század hajnalán még Erzsébet királynénk is egy vízhatlan köpenyben várta, hogy megszáradjon hajkoronája, bár ő nyelvleckével ütötte el az időt, erre egy cselédsorban szolgálónak kevés esélye volt. Egyébként általánosságban a haj és fej évenkénti néhányszori mosását tartották indokoltnak, így a ritka hajmosás egyáltalán nem volt kirívó.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: A tisztaság fél egészség

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.