33. születésnapját ünnepli az összművészeti tavaszi fesztivál

33. születésnapját ünnepli az összművészeti tavaszi fesztivál

- 2019. január 31. 10:15

Szentendrei táncműhelyek bemutatói és Bach művészete előtti tisztelgés határozza meg az idei, március 8. és 31. között zajló Szentendrei Tavaszi Fesztivált.

A dunaparti városban tartott szerdai sajtótájékoztatón Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója kiemelte, hogy az idén 33. születésnapját ünneplő összművészeti tavaszi rendezvény szoros együttműködést alakított ki a Bach Mindenkinek Fesztivállal, aminek köszönhetően számos kapcsolódó program várja az érdeklődőket. A produkciók messze túlmutatnak a városhatáron, idevonzva a közönséget, fogalmazott Gyürk Dorottya, aki a város kulturális alpolgármestereként a település két nagy múltú táncműhelyére, a Szentendre Táncegyüttesre és a Diótörő Balettiskolára, valamint azok premierjeire hívta fel figyelmet. Elmondta azt is, hogy a Bach-fesztivál idén először csatlakozott a szentendrei rendezvényhez, ami összhangban állt az itt élők kívánságával, hiszen a szentendreiek többször is jelezték komolyzene iránti igényüket.

Fitos Dezső, a Szentendre Táncegyüttes rendező-koreográfusa A falu című produkciójuk bemutatója kapcsán elmondta, hogy az előadás egy trilógia záróakkordja, melynek dramaturgiai középpontjában a szél és különböző formáinak megjelenítése áll. Kiemelte, hogy az előadásban számos olyan táncot mutatnak be, melyekről korábban nem volt sok információ vagy frissen előkerült gyűjtésekből származnak, de földrajzi értelemben is széles körből merítenek. Mint fogalmazott, a közönséget elsöprő, dinamikus produkciók várják kiemelkedő táncosokkal. Ugyancsak premierrel várja a közönséget a Kortárs Balett Tánccsoport és a Diótörő Balettiskola. A Tavaszi szél vizet áraszt kétfelvonásos darabban a tavasz és a víz témáját járják körül a klasszikus balett és a modern kortárs tánc stíluselemeivel, az előadásban negyven táncos közreműködik, tájékoztatott Stefanovics Anna táncos-koreográfus. Immár ötödik évébe ért a Bach Mindenkinek Fesztivál, emlékeztetett Kovács Zalán fesztiváligazgató, aki felidézte, hogy 2015-ben azzal céllal rendezték meg Budapest belvárosában, hogy a klasszikus zenét közelebb vigyék az emberekhez. Ehhez olyan helyszíneket választanak, mint például aluljárók, terek, de iskolákat, templomokat, koncerttermeket vagy éppen cukrászdákat is bevonnak a programokba. A kezdeti félnapos, öt helyszínen zajló rendezvény 2018-ban országossá vált, 2019-ben pedig  csaknem száz településsel már lefedi a Kárpát-medencét a március 18. és 24. között létrejövő rendezvény, melynek zárókoncertjére Szentendrén kerül sor. A klasszikus zene megismertetését szolgálja, hogy nemcsak társművészeteket vonnak be, hanem más zenei műfajok is társulnak a népszerűsítés érdekében.

A Bach Mindenkinek Fesztiválon a művészek térítésmentesen lépnek fel, és koncertjeik is ingyenesek. Az idei záróeseményen a Laár Janka és Grimaldi Giulio Benedek duó, a Savaria Barokk Zenekar és a Jazzation acapella együttes műsora lesz hallható, melyen Hegedűs D. Géza színművész Bach-hoz kapcsolódó írásokat, verseket olvas fel Pilinszky János tollából. A színművész, aki az indulástól része volt a Bachot népszerűsítő kezdeményezésnek, a zeneszerzőhöz fűződő viszonyáról úgy fogalmazott, hogy mindennapos kapcsolatban él vele, hiszen mindig hallgatja. Bach a befelé figyelésre inspirálja az embert, míg Mozart a nyitottabb állapotot kínálja, s e között a két zenei világ között csapongok, utazgatok. Négy éve újult meg a tavaszi fesztivál, idézte fel Solymosi Heléna, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője, aki elmondta, hogy ekkor gondolták újra az előadóművészet és a közművelődési feladatok rendszerét, kapcsolatát. Az igazgató kiemelte, négy év után ezért is örömteli, hogy a mostani fesztivál két fontos táncos produkcióját saját nevelésű előadóktól láthatja a közönség.

A programokról a www.szentendreitavaszifesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.

(mti)