A nagy szimbolikus turáni világ Bugacon

A nagy szimbolikus turáni világ Bugacon

- 2018. augusztus 1. 10:55

Hagyományőrző és lovasversenyekkel, kiállításokkal, tudományos előadásokkal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja idén Bugacon a Kurultaj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja a látogatókat augusztus 10. és 12. között.

Szabó László, Bugac polgármestere a rendezvényről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bugacon először tíz évvel ezelőtt rendezték meg a magyar törzsi gyűlést, amelyet évről évre egyre többen látogatnak. Bíró András Zsolt antropológus, a rendezvény főszervezője elmondta: az első Kurultaj megszervezésekor nem gondolták, hogy ez az összefogás egyszer akkorára nő majd, hogy a nagy szimbolikus turáni világ, a sztyeppei lovas nomád civilizáció bemutatásának legnagyobb ünnepe lesz. A törzsi gyűlésen a magyarokkal együtt 27 nemzet vesz részt, és több mint ötven programon adnak ízelítőt kultúrájukból a hun-türk tudatú népek képviselői. Bíró András Zsolt elmondta, hogy a jubileumi Kurultajra különleges programokkal is készültek, a nagy megszokott műsorelemek mellett. Megrendezik például a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző seregszemléjét, amelyen az előzetes regisztrációk alapján mintegy 400 csoport vesz részt. Ez a seregszemle bemutatja a honfoglaló ősök lovaskultúráját és viseletét, de a lovas nomád harcművészet különböző ágait, valamint több olyan hagyományőrző sportot is, amelyet nemcsak Magyarországon, de a sztyeppei lovas nomád kultúrában máshol is játszanak. Lesz lovasverseny és lovasbirkózás, a résztvevők megismerhetik a nomádok csapatjátékát, a köbörét, továbbá itt rendezik meg a bothúzó Európa-bajnokságot is. A nemzeti övbirkózó verseny, valamint az íjász és a lovasíjász verseny nyertesei a szeptemberi nomád világjátékokon is részt vehetnek Kirgizisztánban.

Bugac: a sokat látott nagyfehértói csárda (MaNDA)
Bugac: a sokat látott nagyfehértói csárda (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Idén is felépül Attila jurtája, amelyben a Kárpát-medencei hun időszak rekonstruált kincseit mutatják be, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből eredeti honfoglalás kori csontok és különböző arcrekonstrukciók is láthatók lesznek. Itt mutatják be először annak a hun előkelőségnek a koponyáját is, amelyet tudósok nemrégiben találtak meg Kecskeméttől nem messze. A rendezvénysátorban tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal várják a közönséget, akik antropológusok, régészek, genetikusok segítségével ismerhetik meg a sztyeppei lovas nomád kultúra történetének különböző elemeit. Mindezeken túl számos gyerekprogrammal, kézműves vásárral és egy hatalmas, hagyományőrző nomád táborral is készülnek a látogatók számára. Bíró András Zsolt azt is elmondta, hogy idén lesz a pozsonyi csata 1111. évfordulója, amelyet egy csatajelenettel idéznek fel. Ebben az élőképben látható lesz, amint a lovas nomád magyar seregek megütköznek a Frank Birodalom katonáival.

(mti)

Borító: kurultaj.hu