Elmozdulások sora és „egy” körüli szerveződése

Elmozdulások sora és „egy” körüli szerveződése

- 2018. december 3. 10:23

Káldi Katalin festőművész alkotásaiból rendez kiállítást a Paksi Képtár, a Testek sebessége című tárlaton látható munkák a művész szerint az elmozdulások sorát, folyamatosságát fejezik ki.

A december 7-én nyíló kiállításon a képtár az alkotó közel 60 művét mutatja be, köztük gipsz installációkat, egy nagyméretű mozaikot, fotókat, mondta Majsai Réka, az intézmény munkatársa. A sárga-szürke-fekete mozaik kifejezetten erre a kiállításra készült, az installációkat a fővárosi Kisterem galériában már láthatta a közönség. Ismertetése szerint a gipsz alkotások, amelyek egy része falra szerelhető objekt, arra a gondolatkörre épülnek, hogy hogyan jelenik meg az egy szám és a koncentrált egy pont. Az installációk, kézi súlyzókat formázó másik része a hideg-meleg, könnyű-nehéz ellentéteket, a fotók a médium hidegségét, az idő egy pillanatba sűrítését jelenítik meg. A március 10-ig látható kiállítás a művész első, nagy térben megrendezendő tárlata, amelyhez a volt paksi konzervgyár épületében kialakított képtár két helyiségét, a földszinti csarnokteret és az S-alakú, emeleti kiállító helyet is felhasználják.

Káldi szürke étkészlete 2000-ből (MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ CC BY-NC-ND)

Az alkotó jellemzése szerint most bemutatandó műveinek újdonsága a korábbi munkáimhoz képest, hogy nem a „van-ság” mutatkozik meg rajtuk, nem bizonyos konstellációk, viszonyok, hanem a haladásuk. Az egyes tárgyegyüttesek egymás mellé helyezve még tisztábban mutatják, hogy a középpontjuk számít, az a közös nevező bennük, az „egy” körüli szerveződés. Káldi Katalin 1994-ben a monokróm festészeti stílus szorgalmazójaként ismert Károlyi Zsigmond tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Zsikla Mónika művészettörténész a festőművészt úgy jellemezte, hogy a táblaképeken alkalmazott festészeti eljárást a fotó, a mozaik, az installáció, és (…) a szobrászat formanyelvére is ráigazította.

(mti)

Borító: A művész és egyik műve (youtube.com)