Film készült az elhallgatott zenekarokról

Film készült az elhallgatott zenekarokról

- 2018. szeptember 20. 9:33

Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a 60-as 70-es évek magyar beat- és rock együtteseiről – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is. Kisfaludy András filmrendező, producer a műsorban elmondta, hogy 1968 és 1978 között volt 10-13 zenekar, amelyeknek minden fellépésére Budapesten és vidéken is több ezer ember ment el. Ezek közül is kiemelkedő volt a Taurus, amelynél 5-10 ezer ember tombolt a koncerteken. Közös ezekben a zenekarokban, hogy bár nagyon népszerűek voltak, az akkori kultúrpolitika nem engedte, hogy nagylemezt készítsenek.

Egy fellépési lehetőség a Syriusnak (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

A most megjelent Elhallgatott zenekarok című kiadványban az együttesekről készült dokumentumfilm mellett két 73 perces CD is található, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

(mti)

Borító: A Kex frontemberének egyik alkotása (Városi Képtár – Deák Gyűjtemény CC BY-NC-ND)